szép otthon

2020.11.24. 20:00

Készítsünk házilag adventi kalendáriumot!

Közeledik az év legvarázslatosabb időszaka, a várakozás ünnepe. Saját készítésű adventi kalendáriummal egyszerre tehetjük izgalmassá a következő heteket és öltöztethetjük díszbe otthonunkat.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotó: Shutterstock

Számozzunk be 24 kis papírzacskót, rejtsünk beléjük apró meglepetéseket, majd csipesszel rögzítsük őket egy zsi­nórra vagy damilra. Egyszerű, de mutatós megoldás, a skandináv és minimál stílusú lakásokba kifejezetten illik, ráadásul elkészíteni is könnyű. Nem igényel különösebb kézügyességet az sem, ha színes vagy karácsonyi motívumokkal díszített borítékokba egy-egy gondolatébresztő idézetet vagy üzenetet rejtünk – fellógatva, de befőttesüvegbe vagy kosárba ömlesztve is jól mutatnak.

Gyufás skatulyából is készíthetünk adventi naptárt: a dobozokat vonjuk be karácsonyi csomagolópapírral, a kihúzható részre pedig bökjünk két apró lyukat gombostűvel, ezeken áthúzható egy kis zsinór fogantyúnak. A skatulyákat kis fiókos szekrény, fenyőfa vagy házikó formába is összeragaszthatjuk.

Kisebb-nagyobb dobozokból is készíthető naptár, a lényeg, hogy ízlésesen csomagoljuk és számozzuk be őket. Utána akasszuk a meglepiket kartonpapírra, vagy rögzítsük kis mágnesekkel a hűtőre.

Gyermekszobába praktikusak és jól mutatnak a textildíszek. Filcből vagy posztóból némi kézügyességgel mutatós 24 zsebes tároló készíthető. Ennél egyszerűbb és gyorsabb, ha kinőtt, vagy ünnepi mintás zoknikat akasztunk egymás mellé.

Az édesszájúaknak csomagoljunk be egy-egy kekszet, bonbont, apró csokit szalvétába, majd tegyük őket karácsonyi süteményesdobozba. Akár meg is számozhatjuk a kis csomagokat, így megmarad a keresgélés élménye is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!