Vas megyei kiválóságok

2020.11.30. 07:00

Top 10 sikeres nő

Lányok és anyák, feleségek és főnökök, nők és sikeresek. Tanultak, dolgoztak, küzdöttek, kitartottak sok éven, évtizeden át, és lettek vezetők, igazgatók, elismert szakemberek, példaképek. Néhányuk gyakran szerepel a nyilvánosság előtt, mások a színfalak mögött, csendben teszik a dolgukat.

vaol.hu

Munkánk során sok emberrel találkozunk, sok személyiséget megismerünk. Nincs alkalmunk mindig mindent papírra vetni, lefényképezni. Ez az összeállítás ezt az űrt is igyekszik betölteni. A Vas Népe dolgozói saját élményeik és tapasztalataik alapján állítottak össze egy-egy listát, majd szavazták meg a TOP 10 (számukra) sikeres Vas megyei nőt. A sor még hosszú, de terveink szerint folytatjuk.

Mesics Olívia – igazgató, Opel Szentgotthárd

Mesics Olívia gyárigazgató Fotó: Szendi Péter, Vas Népe

Mesics Olívia az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanári és szociológus diplomát szerzett, majd Szombathelyen és Sopronban végezte közgazdász tanulmányait. 1997-től dolgozik az Opel szentgotthárdi gyárában. Tizennégy év HR, egyebek között személyügyi igazgatói tapasztalat után hét évet gyártási területen dolgozott termelési igazgatóként, helyettes gyár- igazgatóként, illetve stratégiai tervezési vezetőként. Október óta a General Motors alapította vállalat igazgatója. Az Opel Szentgotthárd Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő gyára, jelenleg főként motorgyártással, motorkomponens-gyártással, közepes és nagy teljesítményű automata sebességváltó-gyártással, váltófelújítással és motororsó-javítással foglalkoznak.

 

Kiss Katalin – igazgató, MAM Hungária Kft.

Kiss Katalin

A Budapesti Műszaki Egyetemen először élelmiszeripari üzemmérnök, majd okleveles biológusmérnök diplomát, később pedig pénzügy és humánerőforrás szakirányon MBA képesítést szerzett. Pályáját a Falco Fakombinátnál kezdte Szombathelyen mérnöki beosztásban, majd 1992-ben a vaskeresztesi MAM Hungária Kft. termelésvezetője lett. 1997-ben a műanyag és gumi alapanyagú bébi termékek gyártásával foglalkozó cég ügyvezetőjévé választották. Több szakmai egyesületnek is tagja, munkáját már számos díjjal és kitüntetéssel elismerték. A többi közt 2016-ban Vas Megye Gazdaságáért díjat kapott, 2017-ben pedig az Év Női Vezérigazgatójának választották.

 

Ágh Ernőné – főigazgató, Vas Megyei Kormányhivatal

Ágh Ernőné, a Vas Megyei Kormányhivatal főigazgatója fotó: Unger Tamás UT Vas Népe

Korábban dolgozott többek között osztályvezető-helyettesként a Magyar Nemzeti Bank Vas Megyei Igazgatóságán. Három évig osztályvezetője, majd újabb három évig igazgatója volt a Magyar Államkincstár Vas Megyei Igazgatóságának. Jelenlegi pozíciója előtt a Magyar Államkincstár Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóságának irodavezetőjeként tevékenykedett. Számos végzettséggel rendelkezik: 1985-ben kapta meg üzemgazdász diplomáját a zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, majd 1991-ben értékpapír jogi szakvizsgát tett. 1993-ban mérlegképes könyvelő képesítést, 2000-ben szakközgazdász diplomát szerzett. 2003-ban közigazgatási alapvizsgát, majd 2004-ben közigazgatási szakvizsgát tett.

Dr. Lórántfy Mária – vezető, Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezete

Dr. Lórántfy Mária – vezető, Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezete

 

Pályáját a Markusovszky-kórház intenzív osztályán kezdte, közben szakvizsgát szerzett A mentőknél eltöltött kötelező gyakorlat élményei hatására és a pici gyermekekhez jobban igazítható időbeosztás miatt a mentőszolgálatnál dolgozott tovább. Később fokozatosan visszatért eredeti szakmájához, az aneszteziológiához is. Ma három megye 29 mentőállomása és csaknem 700 dolgozója tartozik hozzá. A nagy felelősséggel járó munkája állandó készültséggel és sok adminisztrációval jár. Kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként 2014-ben miniszteri oklevelet vehetett át.

 

Dr. Asbóth Mária – vezető, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportja

Dr. Asbóth Mária Fotó: Szendi Péter Vas Népe

Dr. Asbóth Mária az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1975-ben. Egy évet a Pest Megyei Főügyészségen, majd hat esztendőt a Ráckevei Járási Hivatalnál dolgozott szabálysértési és gyámügyi főelőadói munkakörben. Szombathelyen először a gyámhatóság csoportvezetője, majd 1997-től a megalakuló Városi Gyámhivatal vezetőjeként tevékenykedett. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szombathelyi Csoportjának alapítója és vezetője, tagja a Szombathelyi Hospice Alapítványnak. Pályáját kezdetektől a tenni és segíteni akarás jellemzi. Számos szakmai elismerés birtokosa. Munkáját 1989-ben a Belügyminiszter Kiváló Társadalmi Munkáért kitüntetéssel ismerte el. Rendelkezik a Horváth Boldizsár Díj I. fokozatával, a Vas Megye Önkormányzatáért Szociális Tagozat kitüntetéssel, a Vas Megyéért és a Pro Familiis elismeréssel.

Dr. Lazáryné Illés Mária – Klinikai szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő, a szombathelyi Barnahus-szolgálat szakmai vezetője

Dr. Lazáryné Illés Mária –Klinikai szakpszichológus, igazságügyi pszichológus szakértő, a szombathelyi Barnahus-szolgálat szakmai vezetője

 

Rendkívüli érzékenységgel fordul a bántalmazottak felé, figyelme középpontjában a családon belüli erőszak áldozatává vált, bántalmazott gyermekek állnak. Missziója, hogy az országban egyre több helyen létesüljön Barnahus (az izlandi szó speciális gyerekházat takar), amelyben barátságos környezetben fogadják és vizsgálják az abuzált, érzelmileg súlyosan elhanyagolt gyerekeket. A szakemberek speciális, a nemzetközi protokollnak megfelelő módszerrel, gyermekbarát módon hallgatják meg a traumát elszenvedett gyerekeket, akik a hosszas és ismétlődő kihallgatási procedúrák helyett így csak egyszer beszélnek az átélt traumatikus élményeikről. A Barnahus-innovációra a 21. században az alapellátás és a gyermekvédelem összes területén szükség van. Budapesten, Miskolcon és Debrecenben is hamarosan nyílnak Barnahus-szolgálatok. A Barnahus Pilot Program 2016 óta sikeresen zajlik, azonban a szolgálat kinőtte jelenlegi helyét: a TEGYESZ Vörösmarty utcai épületében lévő helyiségeket. A folytatáshoz a mintaintézményt, benne a Barnahus-vizsgálóambulanciával és az országban egyedüli oktatóközponttal méltó helyre kell költöztetni. Sikerülnie kell, hiszen jó ügyet szolgálnak, azért dolgoznak, hogy a gyerekek mindenekfelett álló érdeke érvényesüljön, így gondolkodik dr. Lazáryné Illés Mária, aki többek között a Győrvári Edith-díj és a szociális területen dolgozók kategóriájában a Richter Aranyanyu díj birtokosa és öt gyermek édesanyja.

Tuczainé Régvári Marietta – igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász

Tuczainé Régvári Marietta – igazgató, Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Fotó: Cseh Gábor, Vas Népe

 

Óvónőként végzett és kezdett dolgozni az egykori Sabaria Cipőgyár óvodájában. Konkoly István szombathelyi püspök felkérésére 1991. november 1-jén vezetésével megalakult a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Csaknem 30 esztendeje a segítésről szól minden napja. Vas és Zala megye egy részén a kisgyermekektől a felnőtt korig nyújtanak ellátást a hátrányos helyzetű embereknek. Tevékenysége nyomán számos élelmiszer-szállítmányt és más segélyt juttattak el katasztrófa sújtotta területekre. Először a Családsegítő Központtal, majd a Karitász-bolttal bővült tevékenységi körük. 1996-ban megnyitották a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Intézményt, majd nekik egy átmeneti otthont, Hársfa-ház néven. Mára 77 településen segítik a rászorulókat több mint 800 önkéntes munkatárssal. Időközben elvégezte a Semmelweis Egyetem mentálhigiénés képzését és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociális menedzser szakát. Munkáját számos elismeréssel díjazták már, 2007-ben az Év Vasi Emberének választották, 2019-ben Jószolgálat életműdíjat kapott.

 

Dr. Grasselly Magdolna – részlegvezető, Perinatális Intenzív Centrum (PIC)

Dr. Grasselly Magdolna, a Markusovszky kórház Perinatális Intenzív Centruma részlegvezető főorvosa Fotó: Vas Népe / Unger Tamás

 

Szegeden született, 1978-ban cum laude minősítéssel végzett a Szegedi Orvostudományi Egyetem Orvosi Karán. Az év október 1-jén került a Markusovszky-kórház csecsemő- gyermekgyógyászati osztályra, azóta is ott dolgozik. Dr. Gagyi Dénes nyugdíjban vonulása óta a Perinatális Intenzív Centrum profilvezető főorvosa. 1982-ben csecsemő- és gyermekgyógyászatból, majd 1988-ban neonatológiából szakvizsgázott. Az 1983 óta működő fejlődésneurológiai gondozót vezeti, ahol a késői idegrendszeri maradványtünetek időben való felismerése és időben elkezdett neurohabilitáció megkezdése a cél. Aktívan részt vesz az 1995-ben megalakult korai fejlesztő központ munkájában, tagja a Magyar Gyermekorvos Társaságnak, vezetőségi tagja a Magyar Perinatológiai Társaságnak, a Zseboroszlán Alapítvány elnöke.

Rostáné Piri Magda – esperes, Vasi Evangélikus Egyházmegye

Rostáné Piri Magda

 

Tapolcán született, Révfülöpön járt általános iskolába. A tapolcai Batsányi János Gimnáziumban érettségizett 1979-ben, és ugyanebben az évben kezdte meg tanulmányait a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémián. 1987. július 22-én Fehér Károly iktatta be a Bobai Evangélikus Egyházközség lelkészi állásába, és azóta parókus lelkészként szolgál. Külön öröm számára, amikor gyermekekkel dolgozhat. A hittanórák zöme a bobai iskolában és óvodában van, de gyülekezeti hitoktatás keretében tanít Nemeskocsban és Kemenespálfán is. Minden nyáron 40-50 gyermekkel táboroznak Õrimagyarósdon. 2000-ben bekapcsolódott az Országos Gyermekbizottság munkájába mint a Nyugati Egyházkerület küldötte. 2006 óta a Vasi Evangélikus Egyházmegye esperese, ünnepi szentmisén Ittzés János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke iktatta be hivatalába

Ekler Luca – világ- és Európa-bajnok paraatléta

Ekler LucaFotó: Bánkúti Sándor
Bors

 

A most 21 éves lány egész bal oldala 2011-ben, máig nem tudják mitől, lebénult. Eleinte tolószékbe kényszerült, majd folyamatos fizioterápiával és gyógytornával visszajött szinte minden mozgása. Egykor teniszezett, de a betegség után az atlétikát választotta. Eddigi pályafutásának csúcsa a 2019-es Para Atlétikai VB volt, ahol T38-as kategóriában távolugrásban 5.31 méteres világbajnoki csúccsal toronymagasan nyert, 100 valamint a 200 méteres síkfutáson pedig ezüstérmet szerzett. Ekler Luca a Magyar Atlétikai Szövetség döntése alapján 2018-ban és 2019-ben is az év paraatlétája lett. 2019-ben az Év Vasi Emberének választották. Ő a Vas megyében fogyatékkal élő sportolók nagykövete is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!