Eljött a hitelkiváltások ideje

2020.08.31. 14:00

Nagyon sok pénzt lehet megspórolni a futamidő csökkentésével

Érdemes átnézni a lakáshiteleket, egy új konstrukció akár milliós megtakarítást is jelenthet. A hitelkiváltáshoz mindenképpen érdemes pénzügyi tanácsadó segítségét kérni.

Budai Dávid

Egy hitelkiváltás szinte minden esetben pénzintézetváltással is jár

Fotós: Shutterstock

Rengeteg lakáshitel van jelenleg a piacon, cirka 3650 milliárd forintnyi, ám ezeknek csak kis része jár le öt éven belül, érdemes ezért felülvizsgálni, hogy jelenlegi hitelünknél nem akad-e jobb konstrukció. Szanati Mátyás pénzügyi tanácsadó szerint a mostani időszak különösen alkalmas a hitelkiváltásra. Ennek egyik oka, hogy az amúgy is régóta alacsony jegybanki alapkamatot (négy éve 0,90 százalék) a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa az idén két lépcsőben tovább csökkentette, júniusban 0,75 százalékra, júliusban pedig 0,60 százalékra.

A jelenlegi, alacsony kamatkörnyezet remek lehetőség arra, hogy ezen az alacsony kamatszinten fixáljuk a lakáshitelünket 5, de inkább 10 évre, ráadásul most csaknem olyan alacsony piaci kamatot (3,5%) lehet kedvező feltételek esetén elérni, mint amennyi kamatot egy államilag támogatott hitel esetében (3%) kaphatunk. Azok, akiknek változó kamatozású a hitelük, most ugyan némi törlesztőrészlet-csökkenést tapasztalhatnak, később azonban kellemetlen meglepetés érheti őket, nem érdemes tehát egy rövid távon realizálható apró pénzügyi előnyért hosszú távon nagyot kockáztatni.

Egy hitelkiváltás szinte minden esetben pénzintézetváltással is jár
Fotó: Shutterstock

A másik komoly érv a hitelek felülvizsgálatára, hogy az elmúlt években a fedezetbe vont ingatlanok értéke folyamatosan emelkedett, és nőttek a jövedelmek is, a családi adókedvezmény mértéke is egyre nagyobb lett az évek során, ahogyan folyamatosan változik az ember élethelyzete is. Így mindenkinek érdemes elgondolkodnia a hitele átdolgozásán. Amennyiben például az ügyfél lehetőségei megengedik, hogy emelje hitelének a törlesztőrészleteit, jelentősen csökkentheti a futamidőt, amivel nagyon sok pénzt lehet spórolni.

Ellenkező esetben, ha az ügyfélnek fizetési nehézségei vannak, akkor is megvan a lehetőség arra, hogy hitelkiváltással egy olyan hosszabb futamidejű konstrukciót dolgozzanak ki, amely biztonsággal vállalható és hosszú távra – akár a teljes futamidőre – fix kamatot nyújt.

A pénzintézetek ajánlatai nagyon eltérő paraméterekkel rendelkeznek, nem szabad csak kamat alapján döntést hozni, meg kell vizsgálni, milyen egyéb költségek vannak, ahogyan az sem mindegy, hogy az adott bank milyen feltételeket támaszt a hitelfelvevővel szemben. Egyáltalán nem mindegy például, ha azt várja el egy bank, hogy 300 ezer forintos jövedelmünk a számlára érkezzen, vagy megelégszik azzal is, ha havonta utalunk a számlára 150 ezer forintot.

Sokan azt gondolják, hogy a saját, számlavezető bankjuk fogja a legjobb ajánlatot adni, pedig Szanati Mátyás tapasztalata szerint egy hitelkiváltás szinte minden esetben pénzintézetváltással is jár.

A kedvezőbb ajánlat már csak azért is valószínűbb egy idegen pénzintézetnél, mivel ott új ügyfélként minden kedvezményt megkaphatunk, ráadásul ilyenkor az ügyfél ismételten átesik hitelbírálaton, ahol jó eséllyel – a már említett magasabb ingatlanáraknak, nagyobb fizetéseknek köszönhetően – kedvezőbb elbírálásban részesül, mint amikor annak idején felvette a hitelt.

Egy hitelkiváltást nagyjából hat hét alatt le lehet zongorázni, és a régi hitel lezárása jár ugyan némi költséggel, az új hitelen megspórolt pénz sokszor milliókban mérhető. Maga a folyamat sem túlságosan bonyolult, kell hozzá egy banki igazolás a fennmaradt tartozásról, majd ez alapján kérhetünk versengő ajánlatokat a különböző bankoktól, ehhez a szakértő minden esetben tanácsadói segítséget javasol.

Mint elmondta, elterjedt tévhit, hogy ha pénzügyi közvetítőt hívunk segítségül, akkor az pluszköltséget generál, ennek éppen az ellenkezője igaz, ilyen esetben kedvezményeket lehet kihasználni, egyedi kamatkedvezményt kaphat az ügyfél, hiszen a közvetítő feladata az, hogy versenyeztesse az ajánlatokat.

Szanati Mátyás hangsúlyozta, azok, akik beléptek a moratóriumba és nem fizetik jelenleg a hitelüket, azok az év végére időzítsék a hitelkiváltást, mivel az új hitelre nem fog vonatkozni a moratórium, azaz a törlesztést egyből el kell kezdeniük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!