Ingatlan

2023.12.10. 14:37

A csok plusz élénkülést hozhat Vas vármegye lakáspiacára is - infógrafikával

Az új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 765 ezer, míg a használtaké 487 ezer forint volt november közepén Vas vármegyében – derül ki az ingatlan.com legfrissebb jelentéséből, amely kitér arra is: miként változhatnak az árak a csok plusz vezetése után.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotó: Cseh Gábor

– A 2024-től elérhető csok plusz több oldalról is lendületet adhat mind az országos, mind a vármegyei lakáspiacnak, amely az utóbbi időszakban a kereslet visszaesése miatt „takaréklángon volt” – mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: – A csok plusz alapvetően a babavárós forgatókönyvet követi. Abban az értelemben, hogy a jogosultak számára biztosított kedvezményes hitel összege akkor csökken, ha világra jöttek a vállalt gyermekek.

 Fontos tényező, hogy az eddig megismert információk szerint a program nem különbözteti meg az új és használt lakóingatlanokat. Az pedig, hogy az első lakás megvásárlásánál maximum 80 milliós, nagyobba költözés esetén pedig legfeljebb 150 milliós lakóingatlanhoz lehet igényelni az új program keretében elérhető gyerekszámtól függően 15, 30 és 50 millió forintos kedvezményes hitelt, valódi segítséget jelenthet a gyermekvállalást tervező házaspároknak. 

Vajon mekkora a kínálat jelenleg? 

Az ingatlan.com elemzése szerint az eladásra kínált több mint 150 ezer magyarországi lakóingatlannak a 91 százaléka megfelel a továbbköltözés esetén meghúzott maximum 150 millió forintos értékhatárnak. Vasban mintegy 2400 ilyen hirdetés szerepelt a kínálatban november közepén. A szóban forgó új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 765 ezer forintot tett ki, míg a használtaké 487 ezer forint volt. Szombathelyen az új lakóingatlanokat 778 ezer forintos, míg a használtakat 581 ezer forintos átlagos négyzetméterár jellemezte. Ugyanez az érték Kőszegen 563 ezer, Sárváron 579 ezer, Körmenden 385 ezer, Celldömölkön 350 ezer, Szentgotthárdon pedig 605 ezer forintot tett ki. 

 

Az árakra kevésbé lesz hatással 

Az elmúlt években jelentősen emelkedtek az ingatlanárak országszerte. Az ingatlan.com lakásárindexe szerint 2015 harmadik negyedévéhez képest országosan 209 százalékos volt a drágulás, a Vas vármegyét magában foglaló nyugat-dunántúli régióban viszont ennél visszafogottabb – 196 százalékos – volt az emelkedés. A szakértő úgy látja: rövid távon nem hoz jelentősebb drágulást a csok plusz. Egyrészt azért, mert az elmúlt másfél esztendőben a vevők negyven százaléka eltűnt a magas hitelkamatok miatt, aminek következtében az ingatlanárak csökkenésnek indultak.

 Másrészt: a csok plusz alapvetően egy visszafizetendő kedvezményes hitelt nyújt az érintetteknek, amit az eladók sokkal kevésbé tudnak beárazni, mint egy vissza nem térítendő támogatást. Bár az árakra kevésbé lesz hatással a mostani kilátások alapján, a lakáspiaci forgalmat mind országosan, mind pedig vármegyei szinten felpörgetheti majd az új támogatási rendszer.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!