időjárás

2020.10.24. 07:15

Folytatódik a borult időjárás Vas megyében

Nagy területen számíthatunk ködre, ami miatt a látótávolság pár száz méter lesz csupán.

met.hu/Kőszegi Időjárás Előrejelzés

Vas megye

Szombaton is folytatódik a borult időjárás. Kezdetben még nagy területen számíthatunk ködre, majd egy gyenge hidegfront hatására a rétegfelhőzet feloszlik, a front hatására viszont borult marad az ég. A délelőtt második felétől elszórtan alakulhat ki gyenge eső, zápor. Jelentős csapadék nem esik, a térség 60%-án csapadék sem várható. Csapadékra nagyobb esély a határszélhez közel eső területeken van. A nyugati, északnyugati szél a délelőtti óráktól időnként megélénkül. Késő délutántól lassan megkezdődik a felhőzet felszakadozása is. Délutánra 15 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Vasárnap hajnalban kezdetét veszi a téli időszámítás. 3 óráról 2 órára kell majd állítani az óráinkat.

Fotó: met.hu

Országos

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Az Észak-Dunántúlon, illetve kisebb eséllyel az Északi-középhegység környezetében tartósan megmaradhat a párásság, köd. A déli megyékben több helyen, másutt helyenként valószínű eső, zápor. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet kora délután többnyire 13 és 18 fok között alakul, de a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében néhol csak 10, 12 fok valószínű. Késő estére 9 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!