időjárás

2021.09.17. 07:29

Esőfelhőkkel indul a péntek, de délutánra javul a helyzet

Az északi, északnyugati szél reggeltől kora délutánig időnként megélénkül.

met.hu/Kőszegi Időjárás Előrejelzés

Fotós: Cseh Gábor

Vas megye

Pénteken a nap első felében erősen felhős, borult lesz az ég. A déli, kora délutáni órákig többfelé számíthatunk kisebb esőre, záporra. Délutánra megszűnik a csapadék, lassan szakadozni fog a zárt felhőtakaró. Az északi, északnyugati szél reggeltől kora délutánig időnként megélénkül. Délutánra 20 fok köré emelkedik a hőmérséklet. Csütörtök estétől péntek délig nagy területen számíthatunk 10-20 mm csapadékra. Kisebb körzetekben ennek a duplája is lehullhat.

Fotó: met.hu

Országos

Folytatódik a jórészt erősen felhős vagy borult idő, de nem lesz teljesen összefüggő a felhőzet, sőt délután északnyugat felől már határozottan elkezd csökkenni a felhőtakaró. Többfelé várható ismétlődő jelleggel eső, zápor, nagyobb eséllyel az Alföldön zivatar is. Délutántól északnyugat felől szűnik a csapadék, este inkább már csak keleten, északkeleten eshet. Az északnyugatira forduló szél élénk, főleg a déli megyékben, illetve az Alföldön és az Észak-Dunántúlon erős is lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között várható, de délkeleten akár 26, 27 fok is lehet, ezzel szemben a tartósabban csapadékos északkeleti tájakon ennél hűvösebb idő várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában