Időjárás

2022.12.06. 08:00

Északnyugat felől csökken a felhőzet

koponyeg.hu

Forrás: VN-archív

Kedden eleinte az erősen felhős, vagy borult égből többfelé számíthatunk esőre (a hegyekben havas esőre), majd nyugat felől csökken a felhőzet, és délután már csak a keleti tájakon lesz csapadék. Az északnyugati szél több helyen megélénkül. +6, +7 fok körül alakul a hőmérséklet.

Szerdán a ködfoltok feloszlása után változóan rétegfelhős idő lesz, északnyugat felől egyre nagyobb területen napsütéssel. Elszórtan záporeső, a hegyekben havas eső előfordulhat. Reggel 0, délután 5 fok körüli értékeket mérhetünk.

Gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket, mely különösen megviselheti az időseket és a krónikus betegeket. Az arra érzékenyeknél fejfájás, alvászavar, fáradékonyság jelentkezhet, továbbá fizikai és szellemi teljesítő képességünk is romolhat. Ennek köszönhetően sokaknál figyelmetlenség, koncentrációs zavar jelentkezhet, ami növeli a balesetek előfordulásának kockázatát. A szív-és érrendszeri betegeknek különösen megterhelő ez az időjárási helyzet. Náluk jellemzően vérnyomás-ingadozás, szédülékenység alakulhat ki. Készítette: dr. Pukoli Dániel

Forrás: koponyeg.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában