2018.06.04. 08:46
Bedrogozva okozott közlekedési balesetet – Felfüggesztettet javasol a sárvári ügyészség
Tavaly nyáron okozott balesetet a bódult autó, azonnal elvették a jogosítványát, de ez sem tartotta vissza attól, hogy néhány héttel később ismét bedrogozva vezessen. Megint lebukott, akkor találtak is nála kábítószert. Most emelt vádat a sárvári ügyészség.

Amfetamint, metamfetamint, MDA-t és MDMA-t is találtak a férfi szervezetében, aki tavaly júniusban okozott közlekedési balesetet a 84-es főúton Zsédeny felé. Hárman megsérültek, amikor figyelmetlenül előzte az előtte haladókat a férfi. Az egyik szemből érkezővel érintőlegesen, a másikkal frontálisan ütközött. Azonnal elvették a jogosítványát – de ennek nem volt visszatartó ereje, szeptemberben ismét bódult autóvezetésen érték. Akkor Csornán igazoltatták és kiderült, hogy amfetamint fogyasztott, mielőtt útnak indult. Volt is nála drog: az amfetamin mellett marihuána.
Két vád is van a férfi ellen: kábítószer birtoklása, valamint bódult állapotban elkövetett járművezetés. A Sárvári Járási Ügyészség azt javasolja a bíróságnak, hogy ítéljék felfüggesztett fogházbüntetésre és tiltsák el a vezetéstől.
