Rendőri intézkedések

2019.01.26. 09:44

Három ittas vezetőt is fogtak a rendőrök Vas megyében

Érdekesség, hogy három különböző vasi városban történt az igazoltatás.

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

Fotó: Shutterstock

A rendőrök január 25-én egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Szombathelyen. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi alkohol fogyasztását követően ült volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholszonda is igazolt, ezért előállították – írja hivatalos oldalán a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ugyancsak alkohol fogyasztását követően ült volán mögé az a helyi lakos, akit a járőrök január 25-én igazoltattak Szentgotthárdon. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért előállították.

A járőrök egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost ellenőriztek január 25-én Körmenden. A férfi szintén úgy vett részt gépjárművével a közúti forgalomban, hogy vezetés előtt alkoholt fogyasztott, melyet a vele szemben alkalmazott alkoholteszter is igazolt.

Mindhárom gépjárművezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indított az illetékes Rendőrkapitányság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában