Kékfény

2021.11.05. 11:00

Összefoglaló a megye útjairól

Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2021. november 3-án 5 óra és 2021. november 4-én 5 óra közötti időben egy, könnyű személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés. A rendőrség munkatársai tíz, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2021. november 3-án, az M86-os autóúton. Egy török állampolgár személyautóval közlekedett Csorna felől Szombathely irányába, amikor haladása során a 116-os kilométerszelvényben elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott autójával az útpadkára, szalagkorlátnak ütközött, majd az útra visszasodródva állt meg. A balesetben a sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Sárvári Rendőrkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja.

Az őszi-téli időszak tudatos felkészülést igényel a közlekedés minden résztvevőjétől. A hőmérséklet csökkenésével, a hajnali fagyok beköszöntével az útviszonyok és a látási viszonyok is megváltoznak. Komoly veszélyforrásnak számít a látótávolság csökkenése és a csúszásveszély, ezért kérjük, hogy megfelelően felkészített járművekkel vegyenek részt a közúti forgalomban!

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

Ezek is érdekelhetik