„Csomagok nélkül, strandpapucsban menekültünk a tömény füst és a lángok elől” – A szombathelyi családnak el kellett hagynia rodoszi szállását - fotók, videó

Egy magyar utazásszervező, de német utazási iroda szervezésében repült a család Rodoszra, ahol egy hete küzdenek az erdőtüzekkel. Niki férjével és két gyermekükkel (8 és 11 évesek) az idén először nyaralt a görög turistaparadicsomban. Az indulás előtt semmit sem sejtettek a veszélyről. Még szerdán, sőt csütörtökön sem gondoltak rosszra: megismerkedtek egy 18 éve ott élő magyarral, ő kalauzolta őket a szigeten. Csak messziről látták a tüzet, amiről később a híradásokból hallották: sosem volt még ilyen pusztító a szigeten. – A görögök hozzászoktak a tüzekhez, de ehhez foghatót még nem tapasztaltak. Mint kiderült, Kiotarinál volt az egyik gócpont, a tűz leért teljesen a tengerig, amire eddig nem volt példa. Csütörtök este írtam az ott megismert magyar embernek: a füstöt akkor már fölénk hozta a szél. Nyomasztó volt úgy ülni a medenceparton, hogy szállt ránk délután, este a pernye. Pénteken még autót béreltünk, Rodosz városba utaztunk, Kiotaritól 70-80 kilométerre. 

Minden nyugodtnak tűnt, ám felerősödött délelőtt a szél, és – utólag a helyiek is ezt mondják –, ez nagy bajt jelentett együtt a magas, 40 °C fölötti hőmérséklettel. Amikor szombat reggel kiléptünk a szoba ajtaján, már nem láttuk a napot. Sárga füst gomolygott, túlvilágivá vált a légkör, és helikopterek köröztek felettünk. Nekünk akkor még mindig csak maszkot osztottak a medencénél. Ugyanakkor biztosítottak bennünket, hogy nyitva van a medence, a bárok, mindent a megszokott módon tudunk használni. Akkor a vendégek 80 százaléka – mi is – visszament a hotelszobába csomagolni. A férjem a recepción érdeklődött: megnyugtatták, de azt már jelezték: elképzelhető, hogy le kell menni a partra, egy kis táskával, benne a szükséges iratokkal. A férjem még vissza sem ért a recepcióról, a személyzet már dörömbölt: azonnal hagyjuk el a szobánkat – akkor már nem volt áram a hotelben. Pánikszerűen küldtek le bennünket a partra. A bőröndök a mai napig a szobában vannak: amit akkor viseltünk, shortban, strandtáskával érkeztünk haza – mesélte Niki.

Elmondása szerint a gyerekek a körülményekhez képest jól élték meg a menetelést. Nekik felnőttként tartaniuk kellett magukat – az ilyen extrém helyzetekre nem lehet felkészülni. 

– Három órát gyalogoltunk a 45 °C-ban, a személyzet együtt menekült velünk, több ezer ember az öt-hét szomszédos szállodából, miközben a tűz felől fújt a szél, így az egyre gyorsabban terjedt. Tömegben haladtunk. Nem volt információnk, nem tudtuk, meddig kell kitartanunk. Útközben helyiek teherautókról osztottak vizet, az apartmantulajdonosok slagot húztak ki, hogy le tudjuk hűteni a fejünket, bevizezhessük a törölközőket. Három óra után értünk el egy szállodához, ahová beterelték az embereket. Le tudtunk ülni a fűben, az árnyékban, ott is kaptunk vizet. 

Egy kis idő múlva jött néhány busz és hajók is érkeztek, hogy menekítsék az embereket. A buszok hotelek szerint akarták szállítani a turistákat – kisebbfajta káosz alakult ki. Mi arra koncentráltunk, hogy másnap 14 órára biztosan kiérjünk a repülőtérre a gép indulására. Az ismerősünk segítségével jutottunk el Rodosz városba a reptér mellé. Az utolsó pillanatban szerencsére tudtunk szobát foglalni, szombat éjjel így egy szállodában aludhattunk, nem kellett a reptéren. Átjutva a gócpontokon elértük a szállásunkat, és másnap sikeresen fel tudtunk szállni a gépünkre. Lángoló villanyoszlopot, égő szállodákat hagytunk magunk mögött. Végül vasárnap este landoltunk Bécsben.

Börzsönyi-Horváth Nikoletta úgy összegez: – Volt öt gyönyörű napunk Rodoszon, de nem mostanában térünk vissza. A Balaton túl egy darabig nem megyünk.