Szemléletformálás

2017.11.18. 12:00

Az egészségről fiataloknak

Az orvostól való félelem leküzdésében segítettek játékos foglalkozásaikkal pécsi egyetemisták az Aranyhíd EGYMI-ben a gyerekeknek: pénteken rendhagyó egészségnapot tartottak az intézmény szakiskolájának szervezésében.

SZMK

Foto:

A tematikus napot Szombathely polgármestere, dr. Puskás Tivadar nyitotta meg, aki a szemléletformálás fontosságáról beszélt. Mint mondta, az egészség megőrzése nem a kórházakban kezdődik, hanem már otthon, gyermekkorban. Ezért is lényeges a fiatalokkal beszélgetni arról a kérdésről, hogy mit tehetnek ők maguk a saját érdekükben. Lendvai Katalintól, az iskola igazgatójától megtudtuk, hogy az esemény lebonyolítói a pécsi egyetem orvostanhallgatói, akik speciális, felnyitható hasú plüssmackókkal érkeztek a prog-ramra. Az óriási bábuk és a textilből varrt „belső szervek” segítségével érdekes és szórakoztató formában mutatták meg, hogy mi történik a gyerekekkel az orvosi rendelőben vagy akár a műtőben.

Az egészségmegőrzés már gyerekkorban kezdődik, hangsúlyozta dr. Puskás Tivadar polgármester. Fotó: Szombathely.hu/Benkő Sándor

Az Aranyhíd diákjai maszkot és kesztyűt húzhattak, a doktor bácsik és nénik bőrébe bújhattak, és maguk játszhatták el a gyógyító szerepét. Közben több teremben zajlottak a tájékoztató előadások: az elhízás veszélyeiről, a kábítószerrel kapcsolatos ismeretekről vagy a kamaszkori változásokról.

Az egészségnapon a pályaválasztás előtt álló gimnazistákat is megszólították: az orvosnak készülő szombathelyi fiataloknak a náluk alig néhány évvel idősebb egyetemisták adtak ízelítőt a rájuk váró tanulmányokból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában