vízvédelem

2017.12.22. 07:20

Diákok versenyeztek a szombathelyi műjégpályán

Vízvédelemről hallhattak előadást csütörtökön helyi diákok, majd a műjégpályán várták őket változatos programokkal.

Csizmadia Anna

Délelőtt Ságiné Hende Adrienn, a Herman Ottó Szakiskola tanára tartott előadást az Agora – Művelődési és Sportházban. A vízvédelemről szóló interaktív alkalomra minden szombathelyi iskola diákönkormányzata küldött egy-egy képviselőt. Azért választották ezt a témát, mert a diákönkormányzat számára – Horváth Zsolt diákpolgármester elmondása szerint – fontos a hazai vizek védelme.

Alakulóban a hagyomány. Gyorskorcsolyázásban is összemérhették tudásukat a rendezvényen. Fotó: Unger Tamás

Délután a műjégpályán folytatódott a program, ahova tizenöt iskola 150 diákja regisztrált. Az eseményt Varga Jenő, a Városi Diáksport Bizottság elnöke nyitotta meg, akit fakutyán toltak be a pályára Horváth Zsolt diákpolgármester és Iker Enikő diák-alpolgármester társaságában.

Az általános és középiskolák tanulói először gyorskorcsolyázásban mérhették össze a tudásukat. Aztán különböző akadályversenyek következtek, csapatban és egyénileg csaptak össze a diákok. A legutolsó versenyszámban különböző iskolák tanulói alkottak egy csapatot. A díjazottak ajándékutalványt nyertek az egyik helyi bisztróba, a többi résztvevő pedig ajándékcsomagokat kapott.

Tavaly is volt ehhez hasonló esemény, a diákképviselők pedig elmondták:

Mindenképpen szeretnék ezt a hagyományt a továbbiakban is fenntartani.

A programok szervezésében Polgár Endre István, a szombathelyi önkormányzat koordinátora segítette a fiatalokat.

Ezek is érdekelhetik