Városi Gólyaavató

2018.02.21. 18:38

Gólyák lepik el a szombathelyi sportházat

Mint minden évben, most is egy témát ölel fel a Városi Gólyaavató. Az idén a történelmi korszakokba kalauzolják el az érdeklődőket a középiskolások ügyességi vetélkedők és kreatív produkciók segítségével.

Kánya Dóra

Agora – Művelődési és Sportház: tavaly nagy buli volt a gólyaavató Fotó: Szombathely diákönkormányzatának Facebook-oldala

– Szombathely már hetedszer rendezi meg a Városi Gólyaavatót. A diákönkormányzat és a jelentkező csapatok is rengeteget készültek a megmérettetésre, amely csütörtök 16 órakor kezdődik az Agora – Művelődési és Sportházban. A látványos bevonulás után kilenc iskola kilenc történelmi korszakban versenyez. Táncos produkciókkal és korhű gasztronómiai fogásokkal hívnak időutazásra minden érdeklődőt a diákok – mondta el Horváth Zsolt szombathelyi diákpolgármester. Hozzátette: a csapatok egymással versengve ügyességi feladatokat oldanak meg, a zsűri pontoz, de a nézők is beleszólhatnak a verseny alakításába. A rendezvény évről évre színvonalasabb, a gólyaavató a legtöbb diákot megmozgató eseménnyé vált a városban.

Agora – Művelődési és Sportház: tavaly nagy buli volt a gólyaavató
Fotó: Szombathely diákönkormányzatának Facebook-oldala

Zsoltot tavaly március 15-én iktatták be diákpolgámesternek. Amit a diák-alpolgármesterrel, Iker Enikővel együtt terveztek, az elmúlt egy évben meg tudták valósítani.

– Voltak programok, amelyek nagyon népszerűek voltak a diákok körében, többen tényleg tenni akartak, igazi közösség épült Szombathelyen. Bízom benne, hogy a következő diákpolgármester elmélyíti ezt a kapcsolatot a középiskolások között – tette hozzá Horváth Zsolt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában