SZOMBATHELY

2018.02.09. 19:45

A kapcsolatok erősítéért – a megye közgyűlésének első idei ülése

Ünnepélyesen kezdődött Vas megye közgyűlésének idei első ülése, az eseményen részt vettek a testvérmegyékből, valamint a partnertelepülésekről érkezett küldöttségek is.

SZMK

A közgyűlés elfogadta az idei évre vonatkozó költségvetési rendeletet is Fotó: SZMK

 

A közgyűlés elfogadta az idei évre vonatkozó költségvetési rendeletet is Fotó: SZMK

Az Imeréti régió kormányzó-helyettese, Ioseb Khakhaleishvili szólt arról, hogy Magyarország és Georgia együttműködése már két évtizedes múltra tekint vissza. Ennek új elemét jelenti a Vas megyével való együttműködésük, amelyre különösen a turizmusban lát jó lehetőséget. A Hunyad megyei delegáció vezetője, Ferenczi István, az RMDSZ Vajdahunyadi elnöke felidézte Vas és Hunyad megye csaknem három évtizedes múltra visszatekintő kapcsolatának történetét. Kezdeményezte egy munkacsoport létrehozását, amely a turisztikai együttműködés fejlesztésén munkálkodna. Ferencz Tibor, a Hargita megyei Szépvíz polgármestere a vasi kapcsolatokban rejlő lehetőségeket méltatta. Ezután a testület döntéseket hozott: elfogadta az idei évre vonatkozó költségvetési rendeletét, az önkormányzat nemzetközi tevékenységéről szóló tájékoztatót, és meghatározta az idei feladatokat. Döntöttek arról is, hogy biztosítják két benyújtandó projekthez szükséges önerőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában