jótékonysági bál

2018.04.16. 07:48

Összefogtak a fiatalok az épülő közösségi házért Nagysimonyiban

Szombaton este immár negyedik alkalommal tartott jótékonysági bált a Patrona Regni-Hungariae Alapítvány a Balogh József Művelődési Házban.

Tersztyánszky Krisztina

A helyi római katolikus egyházközség tagjai 2015-ben hoztak létre alapítványt abból a célból, hogy a helyi, Szent András-templomot felújítsák, illetve hogy mozgatórugói legyenek a faluban a közösségi életnek. A jótékony célú batyusbálok mellett számos közös kirándulást és egyéb összejövetelt tartanak, amelyeken a falu evangélikus felekezethez tartozó lakói is szívesen látott vendégek.

A batyusbál szórakoztató műsorral kezdődött, amelyet Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője is megtisztelt jelenlétével. Elmondta: az ilyen jótékonysági alkalmak is megerősítik abban, hogy érdemes Nagysimonyiért dolgozni, mert itt olyan közösség van, amely ki tud állni a közös célokért. Az összefogást méltatta az alapítvány kuratóriumi elnöke, Balasi István plébános is. Beszámolt arról, hogy itteni szolgálata során már sokat szépült a Szent András-templom, sikerült például felújítani az oltárképet. Lábas Sándorné a kuratórium nevében arról tájékoztatott, hogy az idei bál bevétele már egy közösségi ház megvalósulását támogatja. A beszédek után a Tündérkert óvoda apróságai adták elő tavaszköszöntő műsorukat, majd a mintegy kétórás szórakoztató programot követően hajnalig állt a bál a művelődési házban. A felajánlásoknak köszönhetően több tucatnyi értékes tombolatárgy talált gazdára.

Bődi Gábor hittanár-nevelőtanár mesterszakos hallgató, a rendezvény egyik motorja elmondta: az idei nyáron az alapítvány által megvásárolt telken elkezdődik a templomhoz közeli 160 négyzetméteres közösségi ház építése. A beruházás az egyházmegye 12,5 milliós támogatásával indul el, de a befejezésig még sok felajánlásra lesz szükség a helyi hívek részéről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában