Ismerd meg Vépet!

2018.05.12. 10:00

A fenntarthatósági témahétre pályáztak a vépi középiskolások

A mezőgazdasági középiskola regisztrált a fenntarthatósági témahétre. A helyi értékek megismerését választották témául.

Tóth Kata

Sikeres kilencedikesek: Gyűrű Benedek, Horváth Adrián, Nagy Vivien és Csík Attila Fotó: Fazekasné Marton Mónika

 

Sikeres kilencedikesek: Gyűrű Benedek, Horváth Adrián, Nagy Vivien és Csík Attila Fotó: Fazekasné Marton Mónika

A természeti és épített környezet védelme, a tudatos vásárlás és a fogyasztóvédelem köré szerveződött a 2018-as fenntarthatósági témahét az általános és a középiskolások számára is. Az FM DASZK vépi mezőgazdasági középiskolája nem először csatlakozott a felhíváshoz: az idén Vép kultúrtörténeti emlékeit választották témának. Többfordulós vetélkedőn készültek fel a város értékeiből a diákok. A szakképző iskolában régi fotókból kiállítás nyílt, a helyi értéktárat Iszakné Koszorús Judit mutatta be az érdeklődőknek. A részt vevő osztályok rövid kiránduláson fedezték fel, majd örökítették meg a nevezetes épületeket, szobrokat, emlékműveket. Hat csapat töltött ki feladatlapot, 5-10 perces színes kis-előadásokat is tartottak a gyerekek. Végül a legtöbb pontot egy 9. c osztályos csapat: Gyűrű Benedek, Horváth Adrián és Molnár András érte el. A legsikeresebb előadás is a kilencedikeseké volt: Nagy Vivien, Orsós Adél és Csík Attila vehette át az első helyezettnek járó oklevelet. – A tanulók életük egyik meghatározó időszakát töltik városunkban, a témahét lehetőséget kínált arra, hogy jobban megismerhessék – beszélt a program jelentőségéről Fazekasné Marton Mónika tanárnő, a mezőgazdasági szakmai munkaközösség vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában