Mind a matematikától félnek a celli Berzsenyi Dániel Gimnázium végzősei

Különleges szombat ez a május 5-ei, hiszen iskolába kell menni. A ballagó osztály még utoljára meghallgathatja az órakezdő csengőszót. De már nem tanulni jöttek.

A celldömölki középiskola 31-es termében minden asztalon történelemkönyv hever. Kántor Judit osztályfőnöknek, történelem tanárnőnek tisztelegnek mindezzel. Mielőtt útnak indulnak, hogy körbejárják az intézményt lassú ballagási nótákat énekelve, feltesszük a nagy kérdést: mire számítanak a hétfőn kezdődő érettségi vizsgával kapcsolatban?

Mind a matematikától félnek

- mindegy az, hogy ki a humán, ki pedig a reál tantárgyak iránt érdeklődik jobban. „Csak legyen meg” – visszhangozzák többen. Első nap a magyart írják: „az csak szövegértés” – legyintenek egyből. De persze tudják mind, hogy a tét nem kicsi, hiszen a jövőjük, az álmaik múlhatnak egy-egy rosszul megválaszolt kérdésen. Horváth Flóra kommunikáció szakra készül egy pesti egyetemre. Az utolsó napokat inkább nyugalomban tölti, lelkileg készül a fontos megmérettetésre. – Aki az elmúlt négy évben nem tudott felkészülni erre, az nem ebben a néhány napban fog – mondja.

Az osztályterembe kísérjük: a történelemkönyvek mellett egy-egy szál virág és a ballagóbatyu is az asztalon fekszik. Az útravaló a négy év tudásanyaga mellett most egy apró pogácsa, egy kis zacskó só a babonásoknak és egy idézet Berzsenyi Dánieltől. Ez most itt a búcsú ideje. Búcsú az osztálytársaktól, a tanároktól, az iskolától, az otthontól és Kemenesaljától.

Az iskolapadokban most még izguló tekintetekkel fiatal felnőttek ülnek, pontosan 36-an, akik a jövő gyógypedagógusai, vegyészmérnökei, biológusai, tanárai, de legfőképpen értékes emberei lesznek. Kántor Judit tanárnő is elbúcsúzik, és bár ő csak két évet töltött a csapattal osztályfőnöki szerepben, ez a nap számára is ugyanúgy keserédes. Boldogsággal tölti el a nosztalgia, hiszen csodás sikerekkel és élményekkel gazdagodtak az elmúlt években. A kiosztott bizonyítványok is erről tanúskodnak: sok a kitűnő tanuló.

Aztán könnyes mosolyokkal elindul a menet

űelőször a Berzsenyi-szoborhoz, ahol Hajba László 12. A osztályos tanuló a Búcsúzás Kemenes-Aljától című verssel tiszteleg az iskola névadója előtt. Ez az örök érvényű elégia már sok- sok éve hozzájárul a tökéletes búcsúzáshoz, mondja Sipos Tibor igazgató köszöntőbeszédében. Ami eddig a mindennapok része volt, az mostantól emlék lesz csupán: a sulipóló a megkopott iskolacímerrel, a kedvenc osztálytermek, a padtársak. És bár rengetegszer hangzott el az évek során a miért? kérdés, most már közelítünk az értelem megtalálásához: az elmúlt évek tudásanyaga nélkülözhetetlen.

Az alsóbb évfolyamok nevében Palotai-Kóbor Zalán 11. H osztályos tanuló búcsúzik. Sok baráttól, kedves emléktől kell elköszönnie neki is, de ő kihasználtnak érzi az együtt töltött idő minden pillanatát, hiszen, ahogy Tolkien is mondja: „Az egyetlen dolog, amit el kell döntenünk, hogy mihez kezdünk az idővel, ami megadatik.”

Karáth Péter Zoltán végzős osztálytársai nevében lép a dobogóra: nehéz pillanat ez most, hiszen egyszerre szomorúak a befejezés, és izgatottak a jövő újdonságai miatt. – Nem igazán értjük még az elmúlt évek hasznosságát, de az biztos, hogy most látunk a legszélesebb spektrumon, hiszen a Hérón-képlettől az Aranybullán át a v egyenlő s per t-ig mindenhez értünk egy kicsit. Ráadásul ez az intézmény lehetőséget adott arra is, hogy ne csak a leckét tanuljuk meg, de egymást is: empátiára, toleranciára, emberségre nevelődtünk. – Így a visszaemlékezés mindig örömmel fog eltölteni minket. lk