Mukics Dusán küldetése: Magyarországon is szlovén emberekkel foglalkozni

Legutóbb A Rába-vidéki szlovének népköltészete című vaskos gyűjtemény bemutatóján találkoztam vele. A kötet méltatói akkor hangsúlyozták: a több mint negyven éve rögzített falusi mesék lejegyzésére csakis olyan szakember volt képes, aki jó ismerője mind az irodalmi, mind a Rába-vidéken használatos szlovén nyelvnek. Mukics Dusán volt ő, aki erről a kettős nyelvi kötődésről meglepő történetet mesélt.

- Szüleim (Mukics Ferenc és Kozár Mária, a szerk.) Felsőszölnökről és Budapestről indulva a hetvenes években a ljubljanai egyetemen tanultak. Anyám volt az első magyarországi szlovén hallgató, akit fogadtak. Amikor 1981-ben megszülettem, hozzám mindig csak irodalmi szlovén nyelven szóltak, hogy később ne legyen gondom a nyelvjárással. Így a magyar mellett ezt tanultam meg anyanyelvemként. Persze már gyerekként észrevettem, hogy a nagyszüleim, a keresztanyámék nem úgy beszélnek, ahogy én. Jóval később, már a ljubljanai egyetemen, a muravidéki szobatársamtól sajátítottam el a felmenőim anyanyelvét.

Dusán, a szüleivel ellentétben, már kint maradhatott volna az egyetem elvégzése után, de úgy érezte, haza kell jönnie. Bár a nyelv Szlovéniához köti, minden másban Magyarországot érzi a hazájának. Szerencsésnek tartja magát, amiért itthon lehet, de úgy, hogy közben a szlovén emberekkel és a szlovén nyelvvel foglalkozik. Ezért mindjárt igent is mondott a televíziós nemzetiségi magazin szerkesztőjének felkérésére: szlovénekről, szlovéneknek készít műsorokat. Törekedve arra, hogy a megszólaltatott személyek között legyen nyelvjárásban beszélő magyarországi és muravidéki, de legyen irodalmi nyelvet beszélő is. A magyar tévénézők kedvéért úgyis feliratozzák a műsorokat, így ha valakinek gondja lenne a megértéssel, használhatja az összekötő nyelvet. Persze aki ismeri, az tudja, hogy Dusán sokkal több egy riporternél.

- Úgy tudnám összegezni, hogy próbálok mindent folytatni, amit a szüleim 1973-ban elkezdtek. Az újságírással édesapám nyomdokait követem, édesanyám néprajzos kötődése pedig a filológusi tevékenységemben él tovább. Két könyv szerkesztésében is közreműködtem, az egyik a népdalkincset, a másik a népmeséket gyűjtötte össze. De kedvtelve bocsátkozom bele filológiai kísérletekbe is. Mivel a balladák szerelmese vagyok, az európai népek több tucat balladáját fordítottam le Rába-vidéki szlovén tájnyelvre, csak hogy bebizonyítsam, ez a nyelv alkalmas rá. Lehet, hogy az itt élőket ez kevésbé érdekli, de a nyelvtudósok számára a mi nyelvjárásunk igazi csemege, mert izgalmas és gazdag. Ha pedig nem a szlovén nyelvvel foglalkozom, akkor muzsikálok: vagy egy szlovén népdalkörben, vagy egy szombathelyi horvát tamburazenekarban.

Mukics Dusán egy évtized alatt már rengeteg riportot és tudósítást készített. Megszólaltatott embereket, népszokásokat mutatott be, eseményekről tudósított.

Gyakran kiruccan az anyaországba és beszámol valamilyen kulturális vagy gasztronómiai érdekességről. Gyűlik, gyűlik a stúdióban a videóarchívum: megannyi értékes felvétel, amely a határ közelében élő szlovén lakosság eleven hagyományait őrzi meg a remélhetőleg érdeklődő utókornak.