Szent Patrik és Lénárd

2018.06.11. 09:22

Felújított oltárképet adtak át a jáki temetőben

Szombaton délután a jáki temetőben átadták és felszentelték a felújított oltárképet, amely a gazdák és állatok védőszentjeit ábrázolja: Szent Patrikot és Szent Lénárdot.

Lutor Katalin

Szent Patrik és Lénárd Fotó: Nagy Jácint / Vas Népe

Együtt viszi fel a dombon az oltárképet a Rumi Rajki Műpártoló Kör néhány tagja, a restaurátor és a Jákiak. A festmény közel három hónap komoly gondozás után csodás színeiben pompázik, most már csupán világításra van szükség a kápolnában, hogy igazán éljen a kép – jegyzi meg Marosfalvi Antal restaurátor, aki még azt is elképzelte, milyen szögben kerül a falra az alkotás.

A festményt Orbán Ottó és Feiszt György fedezte fel. – Szent Márton vezetett bennünket, mondja Feiszt György, hiszen a zarándokút Jákon is keresztülvezet. Egyedi és különleges alkotás ez a kép, hiszen ritkán ábrázolják együtt a szenteket. Igazán részlet gazdag: Szent Lénárd püspöksüvegét angyal hozza utána – jelképezve ezzel a nem vállalt püspökséget. A két szent között távoli mezők terülnek el legelésző állatokkal, felettük a Szentháromság. A festmény már az 1700-as évek körül létezett, a kápolna és az oltár is itt állt már akkor. Külföldön nagy kultusza van Szent Patriknak, s talán mondhatjuk ez, a szombathelyi, most a legkeletibb pontja ennek, teszi hozzá a helytörténeti sajátosságokat Orbán Ottó.

Balogh Péter a Rumi Rajki Kör elnöke fontosnak tartja a megőrzést: nemcsak a névadó hagyatékát, de a tagok számára fontos alkotásokat mind felkarolják. Tagsága alatt Marosfalvi Antal már több mint 30 alkotást restaurált, egyébként 1300 körül mozog az életműnek is nevezhető munkálatok száma. Az értéket meg kell menteni ebben az értékvesztett világban – teszi hozzá egyfajta mottóként Balogh Péter.

Mindeközben a kápolna sötétjébe veszik Rátkai László esperesplébános – ő áldja meg a felújított oltárképet. Aztán – bár tudja, sokféle vallás találkozik itt most – megkéri, mondjunk el egy Miatyánkot. Szent Patrikért, Szent Lénárdért és a ritka csodákért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában