Szombathelyen van néhány hely, ahol olyan verset olvashatunk, amelyet valamelyik elődünk írt

A Körmendi úton, a Petőfi-telep mellett álló kereszt talapzatán például Faludi Ferenc A feszülethez című költeményének ötödik versszaka olvasható: „Szállj szívedbe, sirasd meg / bűneidet; gondold meg: / Hogy az Isten Fia volt, / ki éretted így megholt!”

A verset ebben az esetben a kereszt állíttatója „posztolta”. Azt, hogy ki volt ő, nem tudjuk biztosan, csak sejthetjük. Azon a helyen, ahol a kereszt áll, volt valaha a szombathelyi püspökség majorjának bejárata. 1854-ben az irodalombarát és irodalmi kezdeményezéseket támogató Szenczy Ferenc volt a püspök. Ha az ötletadó és a keresztállító esetleg mégsem ő, a dolog akkor is a kedvére való lehetett, valószínűleg találkozott az akaratával.

Szenczy 1800-ban Szombathelyen született, 1869-ben itt is halt meg. Nemcsak pártolta az irodalmat, hanem írt és publikált is. Írásai a Relígió és Nevelésben jelentek meg. 1862-ben alapítója volt a Szent Ágoston Irodalmi Egyesületnek. Az utókor a szombathelyi lokálpatrióták között tartotta számon. 1928 és 1956 között a mai Bejczy utca viselte a nevét.

Nemcsak Szenczy Ferenc püspök, hanem testvérbátyja, Szenczy Imre premontrei szerzetes is barátja volt az irodalomnak. Ő elsősorban botanikusként lett ismert, de tagja volt a Kisfaludy Társaságnak, mindamellett római klasszikusokat is fordított. Kettejük pályája egymással párhuzamosan futott. Nevük és személyük olykor kicsit össze is keveredik.

A kereszt alá helyezett Faludi-versrészletnek örök érvényű üzenete van. 1854-ben a majorban ez a kereszt volt az egyetlen szakrális hely. Faludi idézett és „posztolt” versének a „Keresztények, sírjatok, mélyen szomorkodjatok” kezdetű népénekváltozata szinte mindenki előtt ismert volt. Egészen biztos, hogy ismerték a majorban lakók is.

A hely hivatalos elnevezése egyébként 1962-ben lett Petőfi-telep, a néhány tucat ember által lakott települést két és fél évszázaddal ezelőtt még Dérmánnak hívták. A 19. század első felében már felváltva, hol Dérmánként (Dérmányként), hol Sorok-majorként említik az iratok. Az utóbbi elnevezést – bár egyre ritkábban, de – ma is használják. A második világ háború után a major a Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet központja lett. 1962-ben maga a téesz kezdeményezte, hogy a terület elnevezését változtassák meg. Úgy ítélték meg, hogy a cselédházak lebontásával megszűnt a hely „majorjellege”.

Szerencsére máig megmaradt néhány régi épület, amelyik egykor a püspöki majorhoz tartozott. Közülük az egyikben ma vendéglátóhely működik. Megvan még az az épület is, amelyet egykor „kastélynak” neveztek. Itt hajdan a gazdatiszt lakott, aztán ez lett a téesz irodája. A bejárat feletti díszes feliraton ma is a téesz neve szerepel. Az egykori „Püspök állé”-ból csak néhány fa maradt. Úgy tartják, hogy hajdan a püspök ezen az allén szokott sétálgatni. Ez inkább kedves hagyomány lehet, mint valóság. A 20. század első évtizedeiben a major bérgazdaságként működött. A bérlő hosszabb ideig Mersich László volt. Mersich bivalyokat is tartott, amelyek szívesen fürödtek a telepszéli pocsolyákban, a „bihalgödrökben”. Tovább színesíti a dolgot, hogy valamikor a harmincas években a majortól nem messze egy bolgárkertész is próbálkozott. Földet bérelt, de nem lehetett nagy kereslet a termékei iránt, mert hamarosan elköltözött.