Utcákat vágtak át, átereszeket kell cserélni

2018.09.08. 12:30

Nem bírta a sok esőt a vízelvezető rendszer Jánosházán

Extrém csapadékos lett a nyár Jánosházán, a bajt az okozta, hogy egyben hullott rengeteg eső. A hónap első napjaiban olyan mennyiség volt, hogy nem bírták az átereszek: három helyen kellett utat átvágni.

Vas Népe

Kiss András: az önkormányzat segít, ahol tud Fotó: Szendi Péter

– Itt bokáig ért a víz – mutatta a Kossuth tér városháza felőli végén Kiss András, Jánosháza polgármestere. Egyszerűen nem folyt el a régi átereszekben a rengeteg csapadék, amikor egy nap alatt 170 milliméter hullott. Hogy ne álljon a víz az utcán, három helyen is utat kellett átvágni. A Kossuth tér két végén, a régi gimnáziumnál és a tűzoltóság előtt kellett utat engedni a csapadékvíznek az útburkolat megbontásával, valamint a Damjanich utcában. – Kiássuk, lerakjuk az új átereszeket, visszatömik a földet, akkor már járható, aztán aszfaltozhatunk – vázolta a megoldást Kiss András. A Kossuth téren látszik, hogy ha lassan is, de haladhatnak az úton autók, kerékpárosok is tudják használni, a földet már visszatették, a burkolatjavítás van hátra. A polgármester azt mondta, még idén rendbe teszik az érintett szakaszokat.

– Ötven évig senki nem foglalkozott ezekkel az átereszekkel, mind eldugultak. A régieket felvettük, folyt ki belőlük az iszap, a sár – mondta. A hatalmas mennyiségű eső tehát csak rámutatott a problémára, az eltömődött betongyűrűkre. A régi elemeket 300 bar nyomással próbálták átmosni, az sem volt elég. Látszik az azóta kibontott és kiemelt elemeken, hogy belenőtt egy-egy fa gyökere, nem csoda, hogy nem tudta elvezetni az esővizet. A Kossuth tér fái miatt sem mindegy, hogy mennyi ideig áll vízben a terület, milyen gyorsan tud elszivárogni az eső: ne ázzon fel a föld a hatalmas vadgesztenyék alatt.

Kiss András: az önkormányzat segít, ahol tud Fotó: Szendi Péter

Most teljesen új átereszeket építenek be, tisztítottak földalatti csatornákat is. Körülbelül 1-2 millió forintos beruházással megoldják a problémát, az idei költségvetés tartalékából fedezi az önkormányzat, nem pályáztak, nem igényeltek rendkívüli támogatást a munkához. – Van még a városban egy-két terület, ahol szükséges lenne hasonló átereszcsere – tette hozzá a polgármester. És emlékeztetett, hogy a nyár elején is okozott gondot a hirtelen lezúdult eső a városban. Akkor néhány óra alatt 127 milliméter hullott, az a vasútállomásnál okozott kárt, a déli városrész került víz alá. Szintén nemcsak a csapadékmennyiséggel volt gond, hanem az elvezetéssel is. – Amit lehetett, helyrehoztunk és felhívtuk a lakosok figyelmét, hogy az áteresz rendben tartása az ő felelősségük és kötelességük, nem az önkormányzaté – mondta el Kiss András. Persze segít az önkormányzat, ahol tud: – Aki nekiállt megcsinálni, az ingyen kapott betongyűrűt hozzá, oda is szállította az önkormányzat, sokan éltek a lehetőséggel.

A térség zöld területein nem volt probléma, az önkormányzat almásában az elfolyást kellett megigazítani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában