Körkép

2018.10.19. 20:09

A bronzos vargánya a 2019-es év gombája

Az Országos Gombakiállításon jelentették be, hogy a 2019-es év gombája a bronzos vargánya lett.

Nemes Judit

Idén is megválasztották a következő év gombáját, a döntőbe jutott három faj közül a befutóra az interneten lehetett szavazni: a bronzos vargánya, királytinóru, vöröses nyálkásgomba hármasából a vargánya került ki győztesen. Nevét sötétbarna, 5-20 centiméter átmérőjű, félgömb alakú kalapján látható, bronzszínű foltjairól kapta. Ehető gombáink egyike, jellegzetes illatáról könnyen megismerhető – azonban, ha magunk szedtük, mindenképpen vizsgáltassuk meg szakértővel az általunk begyűjtötteket.

A szombathelyi piacon is van belőle Fotó: VN-archív/Nagy Jácint

Kalauz József, gombaszakértő elmondta, már nincs szezonja a gombának, ennek ellenére tegnap még lehetett látni belőle néhányat a szombathelyi vásárcsarnokban. A szakember hozzátette: az idén mázsaszám termett belőle a megye lombos erdőiben. Felhasználását tekintve kiemelte: ez a vargányaféle a legnagyobb mennyiségben előállított szárítottgombánk. Elkészítési módja számtalan: levesnek, köretnek, feltétnek, rántva és rántottában, valamint pörköltnek is elkészíthető. Szárítva fűszerként többféle ételhez adható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában