2018.10.27. 07:20
Celldömölk tudományos kiskastélya lett
Központi pályázati forrásból, 91 és fél millió forintból készült el a Berzsenyi Dániel Gimnázium sportudvara, került sor eszközbeszerzésekre és az iskolaépület belső felújítására. Pénteken volt az ünnepélyes átadó.

Ágh Péter, Dózsáné Balogh Viola, Sipos Tibor és Rozmán László vágta át a szalagot az átadón
Fotó: Ohr Tibor
Az épületnek, bár nincs több száz éves múltja, olyan kisugárzása van, mintha a tudomány kiskastélya lenne, utalt a Berzsenyi Dániel Gimnáziumra Ágh Péter országgyűlési képviselő az iskola-felújítás és sportudvar-korszerűsítés tegnapi zárórendezvényén. Felidézte: 2015-ben született az első pozitív pályázati döntés, akkor központi forrásból hőszigetelést kapott az épület, majd nyílászárókat cseréltek, és a celli önkormányzat hozzájárulásával felújították a tetőt.
Később létrejött egy méltó tér a gimnázium előtt, és szebb lett a belső udvar is. Idén júniusban adták át a rekortán borítású futópályát. Azóta a belső terek is átalakuláson mentek át. Ágh Péter köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a fejlesztésben. Külön megköszönte Sipos Tibor igazgató munkáját, hiszen a gimnáziumban, amelybe évről évre többen iratkoznak be, összesen 270 millió forint értékű fejlesztés valósult meg, és ezzel Celldömölkön a gimnáziumot nemcsak sikeres és fejlődő, de vonzó pályára is lehetett állítani. Ágh Péter szerint Sipos Tibor ezzel a tevékenységével nem csupán egy oktatási helyszín szépüléséhez járult hozzá, hanem a város építéséhez is. Azt kívánta az intézményvezetőnek, hogy továbbra is ilyen lokálpatrióta elszántsággal dolgozzon a városért, hiszen „Celldömölknek olyan emberekre van szüksége, mint Ön!” – mondta.
Berzsenyi Dániel Gimnázium fejlesztés
A fenntartó Sárvári Tankerületi Központ nevében Rozmán László igazgató beszélt. Emlékeztetett: feszített munkával hét pályázatot adtak be, és mindegyik nyert.
– 2015 óta szuperszonikus sebességgel változott minden. Álmodtunk, és közösen megvalósítottuk az elképzelésünket. Megszépültek az iskola belső terei, az osztálytermektől kezdve a közlekedőkön át a tornateremig. Örülhettünk a könyvtárunk új bútorainak, egy defibrillátor készüléknek is – sorolta Sipos Tibor intézményvezető. Megköszönte a tanúsított összefogást és azoknak a tanulóknak a segítségét, akik a nyári szünetükből áldoztak napokat a rakodásra. A tanulók nevében Szabó Tamás végzős diák szólt az ünneplőkhöz. Németh Zoltán plébános, Rácz Dénes és Németh Tamás lelkész áldották meg a felújított épületet.