Több jogosult, több szolgáltató

2018.11.29. 07:00

Megújul a Szent Márton-kártya

Eddig 13 ezren igényeltek új Szent Márton-kártyát, amit korábban csak szombathelyi lakcímmel rendelkezők kérhettek.

SZMK

Fotó: Illuszrtáció

Bővült a jogosultak, valamint a kedvezményt nyújtó szolgáltatók köre is. Erről, és a közigazgatási határokon átívelő városkártyák közötti együttműködés lehetőségeiről tájékoztatták a sajtó képviselőit a Városházán. Immár négy éve erősíti 76 ezer szombathelyi identitását, akiknek eddig is és ezután is alanyi jogon jár a Szent Márton-kártya – fogalmazott felvezetőjében a polgármester. Puskás Tivadar kiemelte: a számos szolgáltatási kedvezményt nyújtó kártyarendszert jelentős mértékben fejlesztették.

Az új kártya igényléséhez regisztráció szükséges, aminek nincs határideje. Akik elektronikus úton igényeltek Szent Márton-kártyát, azok már december 1-jén hozzá is juthatnak. A szombathelyi felsőoktatásban részt vevő, nem helyi lakcímmel rendelkező hallgatók, valamint a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjai közé tartozó cégek is igényelhetnek Szent Márton-kártyát dolgozóik számára – meghatározott díjfizetés ellenében – a szentmartonkartya.hu internetes portálon. A weblap jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt hónapokban. A szakemberek a fejlesztéstől többek között azt várják, hogy ezáltal gyorsabb lesz a kiszolgálás. A régi kártyák január 1-jétől már nem használhatók. Az új Szent Márton-kártyák határozatlan ideig érvényesek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában