Lehet, ez lesz eddigi életük talán legdrágább napja

2019.01.05. 11:30

Van olyan, aki segít a szüleinek fedezni a szalagavató költségeit

Bár már több középiskolában megtartották, a közeli hetekben tetőzik a szalagavatók szezonja. Vajon mennyibe „fáj” a családnak, ha a gyermek az érettséghez közelít? Ennek jártunk utána.

Tersztyánszky Krisztina

Takács Patrik, Fekete Dániel, Avar Dániel mutatják a szalagavatóra szóló meghívókat Fotó: HB

Drága lesz, meg egy jót bulizunk – mondja egybehangzóan az a három fiú, akit az SzMSzC Puskás szakközépiskolájának végzős mechatronikai technikusai közül arról kérdeztünk, mi jut eszükbe a szalagavatóról. Péterfi Ágnes osztályfőnökkel megpróbáltuk összeszedni, milyen költségek is várnak ebben a tanévben a fiúkra – na meg egy szem lány osztálytársukra.

Elsőként, még a tanév elején a fotóst választották ki, aki majd a tablóképeket, a tablót és a szalagavatón a fotókat, videókat készíti. Ez a kért szolgáltatástól függően 5-6 ezer forint lesz fejenként. A fiúk többsége most varratja élete első öltönyét. Egy szabónál rendelték meg a sötétkék öltönyt és a fehér inget a bordó nyakkendővel: ez a legnagyobb költség, 46 ezer forintba kerül a varratás. Ezt viselik majd a ballagáson, az érettségin és későbbi jeles alkalmaikon is. A költségekhez hozzájön még a szalag, ami pár száz forint, valamint a tánctanár, akinek a próbákért kétezer forint körüli összeget kell fizetniük a diákoknak. A helyszín február 7-én az sportház lesz: a bérleti díjat minden diák az 1600 forintos meghívók árával rója le, a meghívottak számának arányában. A vacsora nem kötelező, a vihető édes és sós sütemények készítését az anyuka vagy a nagymama vállalja magára. A virágokkal, ajándékkal együtt hatvanezer forint körülire rúgó összköltség nem érte különösebb meglepetésként a szülőket, számítottak rá, és nagy könnyebbség, hogy nem egyszerre, hanem részletekben kell kifizetni szeptember és január között.

Takács Patrik, Fekete Dániel, Avar Dániel mutatják a szalagavatóra szóló meghívókat Fotó: Horváth Balázs

És vajon mi a helyzet egy lányosztályban? A Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 12/B nyelvi előkészítős osztályában február 15. lesz a nagy nap, de úgy érzik, még sehol nem tartanak az előkészületekkel, mert nagyon sok a tanulnivaló. Szavazással döntötték el, hogy sötétkék kosztümöt varratnak egyenes szoknyával, 36 ezer forintba kerül. A cipő hozzá 15-20 ezer, bár van olyan lány, aki már megvette akciósan hatezerért. A fodrászköltségekről nagy a vita, van, aki 20 ezret szán rá, más hármat, csak öten gondolják úgy, hogy nem fognak fodrászra költeni. Szinte mindenki elmegy a fotózás és szalagavató egy napra időzített időpontja előtt sminkeshez, sokan körmöshöz is. A tablófotózás a kért csomagtól függően 4-5 ezer lesz, a belépők itt 1500 forintba kerülnek, ezekből tevődik össze a helyszín közel négy-ötszázezer forintos bérleti díja, ami évek óta nem változik, kedvezményes és minden rezsi és technikai költséget magában foglal. A zenekar százezret kér. Sági József igazgató hozzáteszi: a három végzős osztály növendékei maximálisan ötezer forint értékben tombolatárgyakat hoznak, a bevételt az érettségi bankett költségeire forgatják vissza. A lányok közül négyen-öten diákmunkát vállaltak, így kívánják szüleik válláról levenni a költségek egy részét.

Ahol az iskolában van megfelelő tornacsarnok, ott megspórolják a terembérletet, míg máshol nagyobb létesítményt kell kibérelni, mert sok az osztály. Körmenden, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban már decemberben megtartották a szalagavatót, hogy februárban már a felsőoktatási jelentkezésekre tudjanak koncentrálni a diákok. Ott hagyományosan két helyszín követi egymást: míg a szalagtűzés és a műsor a Batthyány Örökségközpont színháztermében, addig a vacsora a rendészeti szakközépiskolában zajlik. Így azok a szerényebb anyagi helyzetben levő szülők is részt tudnak venni az ünnepségen, akik az est hátralévő részének költségeit nem tudják vállalni – mondta el Laczó Tamás igazgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában