Rendhagyó összejövetel

2019.02.23. 20:00

Nádasdi a vendég és a házigazda is – Ilyen volt a Nádasdok Találkozója

Öt település lakói gyűltek össze, mégis mindenki nádasdi volt: 22. alkalommal rendeztek Nádasdok Találkozóját, ezúttal a Vas megyei Nádasdon. Rendhagyó, hogy télen jöttek össze és öt plusz egy disznó esett áldozatul még a törzsökhúzás előtt.

Bakos Ágnes

Fotó: Szendi Péter

– Borsodnádasdról vagyunk csak áttévedtünk ide a csallóköziekhez, mivel nagyon jól megértjük egymást – kezdte Érsek Emil, Öcsi. – Remek jó a hangulat, jó kajákat csinálunk, jókat énekelünk – összegezte két nóta között. Kiemelte, hogy a hangulat alapja a jó pálinka: azt hoztak is és kaptak is. Hogy a borsodi vagy a vasi jobb-e? – Mind a kettő nagyon finom, nem lehet különbséget tenni – fogalmazott diplomatikusan.

A kiváló vendéglátást hangsúlyozta Érsek Öcsi, aki először járt Nádasdok Találkozóján, egy 24 fős delegációval érkezett a Nádasdtól mintegy 400 kilométerre fekvő Borsodnádasdról. A gasztronómiai felhozatal kapcsán már átadta a szót a „lányoknak”: Sulykovszky Lászlóné, Babu sorolta, hogy húslevest főztek csigatésztával, toros káposztát, húst, meg hurkát és kolbászt is sütöttek.

 

– Öt a mai napon, egy pedig már csütörtökön a helyi nádasdiaknak – számolta a leölt disznókat Karvalics Zoltán, a házigazda Nádasd polgármestere. – Négy csapat érkezett, Mecseknádasd, Borsodnádasd, Nádasdladány, valamint a csallóköznádasdiak határon túlról – sorolta a résztvevőket. Az idei volt a 22. Nádasdok Találkozója. – A huszonkettőből huszonegy nyáron volt, ez a mi innovációnk, hogy megpróbáljuk ilyen időjárásban. De hát a cél az volt, hogy böllérverseny legyen és megmutassuk a rönkhúzást, azt meg ilyenkor lehet csak – mondta Karvalics Zoltán.

A rönk-, vagy ahogy itt nevezték törzsökhúzás hagyományát méltatta köszöntőjében V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos. Emlékeztetett, hogy a mohácsiak téltemetése, a busójárás hungarikum és szerepel az UNESCO szellemi örökség listáján. Az ilyen nemzeti értékek között, mellett pedig a helyi értékek is fontosak, sőt, talán még fontosabbak: így a nádasdiak hagyománya is. Ami élő hagyomány, nem is lehetne más, hiszen, ha nem élne, akkor csak néprajzi beszámoló lehetne – mondta. Azt kívánta, tartsák meg a szokást és hangsúlyozta még a nádasdiak gasztronómiai sokszínűségét, ami mindannyiunkat gazdagít, vigyázzanak rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában