Szépségverseny

2019.02.07. 17:20

Újabb öt lányt mutatunk, akik már meghívást kaptak a Tündérszépek fotózására

Javában zajlik a Tündérszépek jelentkezőinek előzsűrizése, amelynek során már a fotózásra is elkezdtük behívni a lányokat. Nézd meg, kik kaptak már meghívót, és ne feledd: még te is jelentkezhetsz, ha közéjük szeretnél kerülni!

vaol.hu

Lipócki Noémi - Szombathely

Hajrájához ért a Tündérszépek jelentkezési időszaka, ami azt jelenti, hogy már javában tart az előválogatás: a beküldött fotók alapján a szakmai zsűri ezekben a napokban dönt arról, hogy kiket hív be a hárommillió forintos összdíjazású verseny megyei fordulóját megelőző fotózásra, ahol teljes portfólió-anyagot készítünk a versenyzőkről. Ha úgy érzed, hogy neked is ezek között a lányok között a helyed a Tündérszépek szépségversenyen, most még nem késő jelentkezni!

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Vas Népe és a vaol.hu elsőként a megye legszebb hölgyeit szeretné megtalálni, majd megyei fordulóból a közönség három, a zsűri pedig egy hölgyet juttat tovább a regionális megmérettetésre. Innen szintén az olvasói voksok és egy elismert szakemberekből álló zsűri ítélete alapján léphetnek a legszebbek az országos porondra, ahol 13 megye Tündérszépét választják majd meg, májusban. A dicsőségen túl minden fordulóban értékes nyeremények illetik meg a legjobban szereplő hölgyeket, összesen 3 millió forint értékben.

Elkezdtük kiküldeni az értesítő e-maileket a megadott elérhetőségekre, kérjük, hogy figyeljétek és a gördülékenység érdekében, minél hamarabb reagáljatok!

Legutóbb öt lányt már bemutattunk, akik már biztosan ott lehetnek a verseny következő körében. Ezúttal újabb öt név kerül nyilvánosságra, akik szintén egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy az ország Tündérszépei legyenek:

Maszlov Zsüliett – Kőszeg
Lipócki Noémi – Szombathely
Nagy Fanni – Szombathely
Szabó Nikolett – Gersekarát
Kustánczi Szkarlett Barbara – Köcsk

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában