Súlyos tartozások

2019.03.29. 20:38

Hatszázmilliós teher van a Brenner-villán – Az épület magántulajdon, az önkormányzat tehetetlen

Súlyos tartozásokat terheltek az évek során a Brenner-villára, ami komoly gátja lehet annak, hogy az épület sorsa valaha is kedvezően megoldódjon.

Budai Dávid

Pár napja ismét tűz volt a Brenner-villában Fotó: HB

Fotó: VN-archív

Egy hónap híján három éve égett le az egykor szebb napokat látott Brenner-villa. Pár napja ismét felcsaptak a lángok az épületben, de ennek szinte már jelentősége sincs, olyan rossz állapotban van az ingatlan. Ami igazán elkeserítő: nagyon kicsi rá az esély, hogy egy nap kedvező fordulatot vesz a város egykori kultikus épületének sorsa. A bárki által hozzáférhető földhivatali adatok szerint az épületre tetemes jelzálogjog van bejegyezve. Az épület eredetileg a Batthyányaké volt, majd többször is gazdát cserélt, míg Brenner János meg nem vásárolta, és a ma is ismert formájában át nem alakította. 1908-at írunk ekkor. 1935-ben lesz a villa a városé, az épületet a tankerületi igazgatóság, az úttörők és az Orlay-szakiskola is használja. A sűrű tulajdonosváltás nem tesz jót az épületnek, a nyolcvanas évek végén azonban sikerül feltámadnia. Pár évvel később kaszinó működik az újjávarázsolt épületben, de ezzel egy időben megjelennek az épület felett az első sötét fellegek is, ám ez kívülről még nem látszik, csak papíron van gond. Az épület folyamatosan fedezetként szolgál.

A villa a Service Immobilien Vagyonkezelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. tulajdonában van, amelynek állítólag német a tulajdonosa, de erre vonatkozó adatot nem találtunk. Az jól mutatja az ügy zavarosságát, hogy a tatabányai illetékességű cég címén söröző működik.

A földhivatali nyilvántartás szerint 1993-ban bonyolítják az adásvételt, rá három hónapra már be is jegyzik az első jelzálogjogot az épületre egy kölcsönügylet miatt, először 25 millió, majd több mint 63 millió forint értékben, a követelés a Mezőbank Zrt.-é. Úgy tűnik, sikerült rendezni a tartozást, mert 1999-ben törlik a követeléseket. Időközben a Kereskedelmi és Hitelbank is hitelez 4 millió forintot a cégnek, ám 1998-ban ezt is törlik. Az önkormányzat 1994-ben egyedi helyi védelem besorolást ad az épületnek. Innentől kezdve tehát már rendelet is kötelezi a tulajdonost, hogy az épület karbantartásáról, rendeltetésszerű használatáról gondoskodjon. Azóta már tudjuk, ez sem segített. 2000-ben aztán az önkormányzat csaknem 580 ezer forintnyi be nem fizetett adót terheltet az ingatlanra, ám ezt a határozatot még ugyanebben az évben törlik is a tulajdoni lapról, ahogyan egy másik időközben bejegyzett több mint egymillió forintos adótartozást is. Megjelenik azonban az OTP – egy kölcsön miatti – 30 millió forintos követelése, ami három évig szerepel az ingatlan-nyilvántartásában. 2002-ben aztán ismét az épület biztosít fedezetet egy 27 milliós kölcsönhöz a banknak, majd egy 1,3 milliós adóssághoz az adóhivatalnak, ám ezeket is sikerül 2003-ban rendezni.

Pár napja ismét tűz volt a Brenner-villában Fotó: HB

A tulajdoni lapra került bejegyzésekből kiderül, ez idő tájt többen is perlik a céget, köztük német magánszemélyek is. Egyikük 2003-ban 600 ezer eurós jelzálogjogot jegyeztet be, amit aztán 2009-ben törölnek. Még 2003-ban jegyezik be, majd törlik is a müncheni Raiffeisen bank csaknem 253 milliós követelését is, csakhogy a bank ugyanekkor bejegyzett egymillió eurós követelése azóta is a tulajdoni lapon szerepel, ahogyan az egy évvel később bejegyzett 900 ezer eurós tartozás is. Előbbi egy végrehajtási, utóbbi egy jelzálogjog. Sovány vigasz, hogy törlik viszont az adóhatóság időközben felmerülő 785 ezer forintos követelését.

2006-ban az önkormányzat több mint félmilliós követelést jegyeztet be adótartozás címén, majd két évvel később elővásárlási jogot is. 2010-ben az épület tulajdoni lapjára kerül még egy több mint hatmilliós adóhivatali követelés, egy behajtó cég 93 ezer, a Vasivíz Zrt. 72 ezer, valamint a GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 880 ezer forintos követelése is. Ezeket a bejegyzéseket azóta sem törölték, ahogyan a polgármesteri hivatal 2013-ban keletkezett csaknem 6,8 milliós követelését sem.

A zaklatott múltról árulkodó tulajdoni lap utolsó bejegyzése 2017-ből való, melyben kötelezik a tulajdonosokat a balesetveszélyes állapot megszüntetésére. Mi összesen 614 millió 774 ezer forintos élő követelést számoltunk össze, ami olyan sok, hogy ha tökéletes állapotban lenne a villa, akkor sem valószínű, hogy bárki adna érte ennyit. Az önkormányzat pedig tehetetlen, hiszen az épület magántulajdonban van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában