Ötéves technikumok lesznek

2019.03.24. 07:00

Osztrák és német minták alapján új stratégia a szakképzésben

A Szakképzés 4.0 Stratégia szerint a szakgimnáziumokat ötéves technikumok váltják fel, a szakképző iskolában minden diák ösztöndíjat kap, a duális képzésben pedig munkajövedelmet kaphatnak a fiatalok, ismertette Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

VN

A szakképző iskolában minden diák ösztöndíjat kap tanulmányai alatt

Fotó: Shutterstock

Palkovics László a szakmai szervezetekkel együttműködésben készült stratégiával kapcsolatban kiemelte: jövedelmet kaphatnak, könnyebben érettségizhetnek, és juthatnak be a szakirányú felsőoktatásba a szakképzésben résztvevők. Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a szakmai szervezetekkel és érdekképviseletekkel való másfél éves egyeztetés és közös gondolkodás eredményeként vitték kormány elé a munkaerő-piaci kereslet vezérelte új szakképzési stratégiát.

A jelenlegi szakgimnáziumi 4+1 struktúra helyébe az ötéves technikumi képzés lép, amelynek zárásaként a négy közismereti tantárgyból kell érettségi vizsgát tenni. Az ötödik érettségi vizsgatárgyat a szakmai vizsga váltja ki, emelt szintű érettségi tárgynak megfeleltetve. A sikeres technikusi vizsga egyenes utat jelenthet a szakirányú felsőoktatásba.

A szakképző iskolában minden diák ösztöndíjat kap tanulmányai alatt
Fotó: Shutterstock

A stratégia új ösztöndíjrendszert is tartalmaz. A szakképző iskolában minden diák ösztöndíjat kap tanulmányai alatt, az ösztöndíj másik részét eredményes vizsga után kapják meg.

– A kormány szándéka, hogy minden magyar, aki dolgozni szeretne, munkához jusson. A gazdaság, a technológia és a munkaerőpiac változásai okozta kihívásoknak a szakképzés folyamatos korszerűsítésével felelhetünk meg. A diákoknak versenyképes végzettséget, a gazdaság által elvárt tudást kell kapniuk, ami biztos egzisztenciát és magas jövedelmet ad. Az irányok meghatározásában bevált nemzetközi – elsősorban osztrák és német – gyakorlatokra támaszkodhatunk – hangsúlyozta a miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában