Ünnepség

2019.03.25. 07:00

Purim, a zsidó örömünnep – A megmenekülés napját ünnepelték Szombathelyen

Az örömön volt a hangsúly – az ókori perzsa uralom alatt élő zsidók megmenekülésére emlékezett tegnap a purimi ünnepség a Szombathelyi Zsidó Hitközség Batthyány téri épületében.

Tóth Kata

László Tibor előimádkozó beszélt az ünnepről

Fotó: Szendi Péter

A purim szó sorsvetéseket jelent. A perzsa világuralkodó, Ahasvérus király idejében, az i. e. 5. században Hámán, a király főminisztere gonosz tervet szőtt, sorsvetéssel választott időpontot a zsidók kiirtására. Eszter királyné és nagybátyja, Mordecháj közbenjárására azonban a zsidók megmenekültek, az Örökkévaló nem hagyta cserben népét. A purim történelmi háttere Eszter könyvében olvasható. Tegnap e bibliai könyv felolvasásával is emlékezett a szombathelyi zsidó közösség.

László Tibor előimádkozó beszélt az ünnepről
Fotó: Szendi Péter

László Tibor előimádkozó zsidó szemszögből beszélt a purim ünnepéről, utána hagyományosan a Hit Gyülekezet gyermekei mutatták be Eszter királynő történetét felolvasással, tánccal és énekkel.

A sors jóra fordulásáról szól a purim – az este fő attrakciójaként Nógrádi Gergely főkántortól hallhatott zsidó örökzöldeket, jiddis dalokat, operett- és musicalrészleteket a közönség. Végül háromszögletű, omlós, töltött édességet, hámántáskát fogyasztottak a vendégek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában