A gencsapáti istállótárlatnak már nyitvatartása is van

Jöttek hozzá Pécsről, Kőszegről, Budapestről, még kínaiul is írtak be az emlékkönyvbe. Eljött látogatóba a meggyeskovácsi nyugdíjasklub, Varga Albin, a kultúrházigazgató néprajzosokat hoz. A Hunyadi utca 136. számú ház kapujára tábla került: nyitva kedden és szombaton 13-tól 17 óráig, és meg van adva telefonszám is, hogy a messziről jött ember ne kopogtasson hiába.

– Jönnek gyűjtők is, akik meg akartak venni egyes tárgyakat, például a 336 éves hordómat, meg a lüszterlámpát, azt a szép fehér porcelánt, ami az asztal fölött lóg, de nem adtam oda – meséli Marika. – Inkább mindennap bővítem a kiállítást, mindig találok valamit még a padláson, újabb és újabb dolgok kerülnek a kezem ügyébe.

A hölgy nemcsak a boltíves istállót tette rendbe, hanem a ház maga is állandó felújítás alatt áll, a szülei, a nagyszülei, sőt a dédszülei is itt laktak, ide jönnek most a gyerekei, unokái is. Az édesapjától örökölte a régi dolgok iránti érdeklődést, a mini múzeumban nagyobb részt azt rendezgette össze, amit a házban talált. Az ominózus lüszterlámpa középen lóg az asztal fölé, ahol karcolt tojásgyűjteményének zsűrizett része látható.

A világháborús emlékeket bemutató sarokban katonai ruhát, sisakot, csizmát látunk, meg kézzel varrt kefét a tisztításához. Az üres bombahüvely mellett ivóedény orosz nyelvű karcolással.

A régi bútorok között régiek a használati tárgyak: a varrógép, a harmonika, a rádió, a petróleumlámpa, a vasaló, a daráló. Marika kincsként őrzi nagyszülei esküvői fotóját is, amit körbevesz a mirhakoszorú, mellékelve van a papa alkalmi kitűzője. A sarokban áll a török korabeli, 336 éves hordó – ez az, ami a más gyűjtőknek is nagyon tetszene –, rajta az évszámmal: 1683, török félholddal, ötágú csillaggal, borkőtörmelékkel. Kuriózum az 1703-ból való máriazelli angyal. Marika meséli, a dédszülei minden évben szekéren mentek Máriazellbe, egyhetes volt az út oda, egyhetes vissza, és az itthon maradottaknak ajándékot hoztak, ez az angyal is ilyen. A szép vallásos képek között értékes a hímzett papírkép (!), és a régi szekrény ajtajába belül beragasztott 1892-es szentkép. A polcokon rétesnyújtóruha, abroszok, lepedők, konyharuhák. A kosár csipketerítővel, amiből virágszirmokat szórtak pünkösdkor.

Hajdanvolt öltözéket, magyar lányruhát is látunk Bucsu községből, tanulmányozhatjuk, milyen volt egy kanász felszerelése: bot, kalap, csengő, ing, táska és kürt a magyar tarka marha szarvából. Szép a török kori terítő, amit arany szálakkal szőttek át, harcosokat ábrázol, csak ünnepkor használták. A falon Rákóczi korabeli fokos, ilyennel harcoltak a kurucok, eredetileg hosszabb volt a nyele. A konyhai részben csodálkozhatunk a húsos tálon, 1721-es évszám van ráírva, a hollóközi porcelán 1831-es, és megvan még a nagymama kedvenc csészéje is…

A másik oldalon a szántás-vetés eszközei, mindre van szép régi szó: van ölező, lőcs, kasza, sarló, kévekötőfa, tarlógrábla, mázsa, gurugla vagy parázskihúzó. Marika a kiállítással azt is meg akarja mutatni, hogy az elődök látástól vakulásig dolgoztak a mindennapjaikért.