2019.07.23. 07:00
A jánosháziak meglátogatták testvérvárosukat
A szlovákiai Dunajánosháza, Janovce vendége volt egy kilencfős jánosházi delegáció. A viszontlátogatást az idén is a városnapra időzítették a dunajánosháziak.

„Mintha hazatértek volna.” Szívélyes fogadtatásban volt részük a szlovákiai testvértelepülésen
Fotó: Vas Népe
– Falunap volt Janovcén, arra hívtak meg minket idén is – számolt be Kiss András, Jánosháza polgármestere. – Ki van írva, hogy Jánosháza: mintha hazamennénk. Elindultunk Jánosházáról és 160 kilométerrel arrébb megérkezünk Jánosházára – összegezte az oda-vissza megtett utat.
Szentmisén is részt vettek, azzal kezdődött a falunapi program Janovcében. A fogadás után a jánosházi delegáció megkoszorúzta a magyar honvéd sírját: az 1945. január 29-én elhunyt magyar katona előtt minden látogatás alkalmával leróják tiszteletüket. A falunapi forgatagban köszöntötte az ünneplőket Kiss András, felidézte, hogy kétéves a testvértelepülési szerződés, és elsősorban kulturális a kapocs, például az idei városnapon műsort ad a janovcei Magnólia énekkar, hiszen akkor lesz a testvértelepülés viszontlátogatása.

Fotó: Vas Népe
– A szerződésben benne van az is, hogy ha van olyan határon átnyúló pályázati lehetőség, amely valamelyik fél számára érdekes lehet, akkor segítjük egymást – emlékeztetett Kiss András. Aktuális lehetőségről nem tudott beszámolni, de hangsúlyozta, hogy közös cél a gazdasági szerepvállalás Jánosháza és Janovce között.