Iseumi Szabadtéri Játékok

2019.07.25. 18:30

Áriák humorral, vastapssal Szombathelyen

Szerda este megkezdődött az Iseumi Játékok, a kilencedik esztendejébe lépett programsorozatban idén is tehetséges énekesek és zenészek lépnek színpadra az Isis-szentélynél.

Nemes Judit

Amore Italiano – 3 tenor gála Olasz belcanto és nápolyi dalok bravúros fonódásban Szólisták: Giorgio Casciarri, Domenico Menini, Alessandro Goldoni Közreműködik: M° Denis Biancucci – zongora Savaria Szimfonikus Zenekar Vezényel: Thomas Kornél, 20190724 Szomabtehly, ut, Vas Népe/Unger Tamás

Nem bízták a véletlenre a nyitóestet a szervezők: a Savaria Szimfonikus Zenekar olasz operaénekesek közreműködésével áriákkal varázsolta el a nézőket: a három csodás férfihang és az együttes nemcsak mosolyt, könnyeket is csalt a lelátókon ülők szemébe.

Az est ünnepi megnyitóval kezdődött, dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntötte a vendégeket. – E történelmi hely 1955-ben vált igazi régészeti helyszínné, hiszen akkor a véletlennek köszönhetően megtalálták a Római Birodalom harmadik legnagyobb Isis-szentélyének darabjait. 1964-ben kezdtek el a helyszínen operaelőadásokat bemutatni. 1999-ig kisebb-nagyobb szünetekkel ismétlődtek a játékok, majd egy hosszabb szünet következett és 2011-ben elindult az „újkori” előadássorozat – idézte fel a rendezvény fontosabb évszámait a városvezető. A polgármester köszönetét fejezte ki a létrehozóknak és a résztvevőknek a kilencévnyi munkáért, kitartásért, majd megnyitotta az idei Iseumi Játékokat.

Csodálatos helyszín: az érdeklődő közönség az iseumi lelátón, a háttérben a zsinagógával
Fotó: Unger Tamás

Szerda este az egyetemes zeneirodalom olasz operaremekeiből és délolasz dalokból kaptunk válogatást három neves tenortól, Alessandro Goldonitól, Domenico Meninitől és Giorgo Casciarritól, a Savaria Szimfonikus Zenekar soraiban Denis Biancucci zongoraművész ült a billentyűknél, valamint a közönség soraiban foglalt helyet Christiano Alberghini, akinek az elhangzott művek szimfonikus átirata köszönhető.

A muzsikusokat Thomas Kornél vezényelte. Először Giuseppe Verdi A végzet hatalma című négyfelvonásos operájának nyitányát szólaltatták meg a szimfonikusok. Az énekesek közül elsőként Giorgo Casciarri lépett színpadra, aki egészen fiatalon vált ismertté hangjával, ám az átütő sikert 1992-ben Verdi Rigolettójának főszerepe jelentette számára, ezután több mint kétszáz te­norszerepben lehetett hallani a művészt.

 

Másodikként Alessandro Goldoni bűvölte el a nagyérdeműt Puccini Toscájának egyik áriájával. Goldoni énekesi karrierje során fellépett a világ nagy operaszínpadain. Legutóbbi nagy sikerét Pescarában éppen a Toscában, Cavaradossi szerepében érte el. Harmadikként mutatkozott be Domenico Menini, aki ifjú kora ellenére sok szerepben feltűnt már Európa és a világ többi részének színpadain.

Az énekesek szólóit, duettjeit és tercettjeit hatalmas tapssal jutalmazta a közönség, az est végén percekig állva ünnepelték a művészeket. A sikerhez a kiváló előadáson kívül hozzájárult a humor is, amellyel váratlan helyzetre vagy éppen egy hosszan kitartott hangra reagáltak az énekesek és a karmester is.

Az éjfélig tartó előadás során nemcsak mosolyra fakasztották a hallgatóságot; a zene és a hang tökéletes konszonanciája időnként könnycseppeket is csalt a nézők szemébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában