szlovén Rába-vidék természeti csodái

2019.07.15. 09:00

Táborozók portyáztak Szakonyfaluban, a Zöld park környékén

Idén először rendeztek kaland­tábort a szakonyfalui Zöld parkban. Huszonhárom lurkó indult innen nap mint nap „portyázni”, vagyis felfedezni a szlovén Rába-vidék természeti csodáit.

Civil/Horváth R. László

Táborlakók a kalandparki bázison

Fotó: VN/HRL

Rendhagyó tábor volt, mert nem voltak úgymond kötelező programok. A szervezők a helyszíneken és az alaptáborban mindig három-négyféle alternatívát kínáltak a szabadidő hasznos eltöltésére, így minden gyermek a maga érdeklődési körének megfelelő programhoz csatlakozhatott.

– A tábor koncepciója, hogy érezzük jól magunkat, miközben élményekkel, ismeretekkel gazdagodunk, barátokat szerzünk – mondta érdeklődésünkre Nemes Krisztina táborvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy első nap tábori poharat és tábori pólót készítettek. A gyerekek erdei túrát is tettek, amelynek végállomása az apátistvánfalui Határőr Múzeum volt. Ott az alkalmi „kiskatonák” megtudták, hogy a térségben Trianon után alakult ki a jelenlegi határ. Amikor a békeszerződés meghúzta Magyarország új körvonalait, akkor lett Apátistvánfalva határ menti község, és akkor kezdődött ott a határőrizet is.

Táborlakók a kalandparki bázison
Fotó: VN/HRL

A magyar–szlovén–osztrák határ közelében található múzeumot az egykori laktanyából alakították ki, ahol a korabeli dokumentumok és tárgyak segítik megismerni az ott élt határőr katonák mindennapjait. A táborozók a szentgotthárdi Szent Sebestyén Íjászkörnek köszönhetően megismerhették az ősi vadászat csínját-bínját, a zárónapon pedig sópárnákat, levendula­zsákokat készítettek maguknak emlékként a kalandtáborban eltöltött csodálatos pillanatokért.

Civil/R. Horváth László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában