Gyertya a borospincében

2019.09.19. 07:00

Tavaly három áldozatot szedett az észrevétlen mustgáz az országban

A mustgáz legtöbbször a mélyre ásott pincékben okoz gondot, megfelelő szellőztetéssel elkerülhető a tragédia. Jó, ha biztonság kedvéért meggyújtunk egy gyertyát, miközben odalent dolgozunk.

Budai Dávid

Nagy Kálmán pincéje jól szellőzik, de a biztonság kedvéért mindig gyújt gyertyát: még sosem aludt el

Fotó: Szendi Péter

A Somlón már javában szüretelnek, a Ság hegyen azonban leginkább a most következő hétvégén tervezik leszedni a termést – tudtuk meg Pászti Jánostól, a Nagy-somlói borvidék hegybírójától.

A borvidéken a Kis-Somlyót leszámítva – ahol két hónapja elverte a jég a szőlőt – jó termés lesz, viszont a rengeteg napsütéses óra ellenére a cukorfok kicsit alatta marad a vártnak. Persze ez sem általános, hiszen Nagy Kálmán Ság hegyi birtokán már végeztek a szürettel, és itt a minőségre sem lehet panasz, hiszen a cserszegi fűszeres 19, a chardonnay 20 fokos lett, ami igen jónak számít.

Mindezekről csak úgy mellékesen, útban a pincéhez esik szó, ezúttal ugyanis nem azért jöttünk, hogy a termésről beszélgessünk, hanem hogy a must erjedése során képződő gyilkos gázról, a szén-dioxidról kérdezzünk, amely szinte minden évben követel halálos áldozatokat szüret idején.

Nagy Kálmán pincéje jól szellőzik, de a biztonság kedvéért mindig gyújt gyertyát: még sosem aludt el
Fotó: Szendi Péter

Tavaly Vas megyében szerencsére nem történt baleset, viszont az országban három ember halálát okozta a mustgáz. A hegybíró nem emlékszik Celldömölk környékén mérgezésre: akik borászkodnak, tisztában vannak a veszéllyel. A modern pincészetekben pedig tökéletes a szellőztetés és szabályozott az erjedés. A gond ugyanis főként akkor jelentkezik, ha a must spontán erjed, ilyenkor rövid idő alatt sok gáz képződik: egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel.

A harmadik és talán legfontosabb ok azonban az, hogy errefelé nem divat a mély pince, márpedig a legtöbb tragédia ezekben történik. Abban a pincében, ahová 10-12 lépcső vezet, sokszor már a lépcső alján megtörténik a baj. A szén-dioxid színtelen, szagtalan gáz, semmi nem jelzi a veszélyt; viszont nehezebb, mint a levegő: egyszerűen kiszorítja azt.

A legtöbbször az is bajba kerül, aki segíteni akar, hiába gondolja, hogy bírja majd fizikailag: amint belélegzi a gázt, az agya nem kap oxigént, megbénul az idegrendszere és már nincs mit tenni.

– Amikor annak idején a kis­üzemi borászathoz kértem az engedélyt, a kiérkező ellenőr azt mondta, ilyen jó szellőzésű pincét még nem látott. Ennek ellenére, amikor itt dolgozom, egy gyertyát mindig meggyújtok a hordó lábánál. Ez a gyertya még az életben nem aludt el – mondta Nagy Kálmán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában