Halloween – vagy valami más?

A Halloween október utolsó napjára esik. Magyarországon még csak pár éve hódít. Kevesen tudják, ez egy kelta eredetű szokás. Bár az egyház nem foglalt állást a Halloweennel kapcsolatban, vannak olyan vélekedések, hogy ez csak egy új divat, egy Amerikából ide csöppent gusztustalan marhaság, ami ide tolakszik a mi szent ünnepeink közé.

A témáról Dr. Perger Gyula plébánost püsköki referenst az Egyházmegyei Látogatóközpont igazgatóját és Horváth Sándor néprajzkutatót, a Savaria MHV Múzeum osztályvezető múzeológusát kérdeztük.

Dr. Perger Gyula elmondta : november elseje a Mindenszentek ünnepe, az összes üdvözült lelket ünnepeljük az összes szentet. A kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára ezen a napon a szentmisén való részvétel kötelező. Keleten már nagyon korán 380-ban megünnepelték ezt az ünnepet a nyugati egyház liturgiájában IV. Bonifác pápának köszönhetően 609-ben került be. November 2-a a halottak napja, ekkor a Katolikus Egyház valamennyi elhunytról megemlékezik, de különösen a tisztulás állapotában lévő szenvedő lelkekről. Ezt a napot Szent Odiló clunyi apát kezdeményezte. 998-tól tartják ezt az ünnepet és a bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt. Mindenszentek ünnepén és nyolcadában teljes búcsú nyerhető a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára. Ennek feltétele a szentgyónás, a szentáldozás és imádság a temetőben az elhunytakért.

Halloween egy régi pogány ünnep, mely a kísértetek és a démonok ősi kelta ünnepére vezethető vissza, arra a pogány hitvilágra épül, hogy ilyenkor előjönnek a halottak lelkei és mindenféle szellemek népesítik be a világot. A keresztény hitvilág nem erre épül. Mi nem valljuk, hogy a lelkek visszajárnak, hanem azt hirdetjük, hogy ők Isten közelében vannak. Az ember halálával a földi érdemszerzésnek az ideje lezárul és a halál pillanatában, minden embernél megtörténik az úgynevezett külön ítélet, amely az örök üdvösségre a mennyországra, az örök kárhozatra a pokolra, vagy éppen a tisztulás állapotára a tisztítótűzre szól. Elhunytjaink Isten közelében vannak, közbenjárnak értünk, segítenek nekünk, vagy éppen, mi is segíthetjük őket azzal, hogy imádkozunk értük.

Mi keresztények, hisszük a túlvilági életet, hogy halálunk után is kapcsolatban maradunk szeretteinkkel. Számomra az egyik legkedvesebb Szent Ágostonnak a gondolata: „a halál nem jelent semmit, csupán átmentem a másik oldalra, az maradtam aki vagyok és te is önmagad vagy , akik egymásnak voltunk, vagy azok vagyunk mindörökre. Ezért úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál, beszélj velem, ahogy mindig szoktál, s ne keress új szavakat! S ne fordulj felém ünnepélyes szomorú arccal, hanem folytasd kacagásod! Nevessünk együtt, ahogy mindig tettük. Gondolj rám, kérj és mosolyogj rám”. Vagy Gárdonyinak a szavai is szépen adják vissza a halál értelmét: „Egy kapu bezárul idelenn a földön és egy másik kinyílik az égben ez a halál.”

Egy gyermek számára nagyon fontos, hogy a család hogyan kezeli az esetlegesen bekövetkező halált. Van, aki azt gondolja, hogy a temetésre sem kell a gyerekeket elvinni. Én egészen kisgyerekként hat évesen találkoztam a halállal. Szerencsére nálunk mindenki otthon, szerettei körében tudott meghalni. Amikor nagyanyám meghalt hat évesen ott voltam mellette, 12 éves, amikor a másik nagyanyám meghalt, akkor is ott voltam mellette, és 1999-ben szinte megéreztem, hogy Budapestről haza kell jönnöm, apáca nagynéném mellé. A kezeim között halt meg. Nagyon szép volt, ahogy Ő átment a túlvilágra.

A mennyország az Istennek a boldogító színe látása. A tisztítótűznek az állapota, pedig, hogy látom a mennyország boldog közösségét, el fogom érni, de ahhoz bizonyos tisztuláson keresztül kell mennem, de egykor majd eljuthatok ide. A pokol, pedig nem más, mint az Istentől való teljes eltaszítottság, az Istentől való távollét és az a tudat, hogy ezt a közelséget nem fogom elérni soha. A tisztítótűzből át lehet kerülni a mennyországba, de a pokolból se a tisztító tűzbe sem a mennyországba nem lehet átjutni. A keresztre feszítés jelenete megtanít bennünket arra is, a jobb és a bal lator példáján keresztül, hogy az életünk utolsó pillanatában is, – amikor egész életünk lepereg előttünk- még van döntési lehetőségünk az Isten mellett avagy éppen ellene állást foglalnunk.

Én a Mindenszentek, Halottak napját megelőzően megyek el a temetőkbe, mert az ünnepek alatt a plébániám területén kell helytállnom, 42 sírt kell felkeresnem, sajnos minden évben gyarapszik ez a szám. Torony, Sé, Dozmat Bucsu plébánosa vagyok. Itt mindkét napon minden községben vannak szentmisék. A mindenszenteki szentmise végén megtartjuk a halottakért szóló lucernáriumot. Aranyszínű vagy fehér színű miseruhában misézik minden pap ezen a napon és a szentmise végén levetjük ezt a miseruhát és fekete palástot veszünk fel, meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, ami a feltámadást és az örök életet jelképezi. Megszólalnak a templomokban a harangok, amelyek a halottakért szólnak és a húsvéti gyertya fényénél imádkozunk elhunyt szeretteinkért. Plébániám területén bevezettem azt a szokást is, hogy mind a négy községben közösen a hívekkel kimegyünk a temetőbe és az úgynevezett anyakeresztnél imádkozunk a temetőben nyugvó összes szerzettünkért és koszorút helyezünk el a papi sírokon és a plébánia egykori jótevőinek sírján.

Dr. Horváth Sándor elmondta, hogy a Mindenszentehez és a Halottak napjához kötődő szokások kapcsán rögtön érdemes megemlíteni, hogy a sírok virágokkal való feldíszítése és mécsesekkel gyertyákkal való kivilágítása nem túl régi szokás. Frigyes porosz király vezette be a hősök tiszteletére a XIX. sz. elején. Bár vannak arra utaló adatok, hogy időnként megtisztelték a halottakat gyertyagyújtással virágozással. De például a tudjuk, hogy Szent Márton sírján gyertyát kellett gyújtani és kenyeret és bort kellett fogyasztani. Ettől remélték a szent segítségét. Vas megyében csak a Németországból betelepülő németek hatására az 1800-as évek második felétől kezdődik ez a szokás. Elsősorban a Délvidéken. Érdekes az is, hogy egész Európában a zsidó-keresztény kultúrkör átvette azt a zsidó hagyományt, hogy az ünnepek ünneplése az ünnepet megelőző este kezdődik. Így van ez a Halottak napjával is. Az előestén kezdődik az ünnep.

Ez az ünnep egy olyan sajátos ünnep, amikor a szentek közösségéről az elhalálozott hívekről az élők közössége emlékezik meg. Az égi és a földi hívek tulajdonképpen együtt ünnepelnek. Élő és halott együtt van ezen az ünnepen. Ebből származott a halottak napjához kapcsolódóan a halottak megvendégelése, etetése, mondván, ha haza jönnek a halottak meg kell őket vendégelni. Ez aztán áttevődött a szegények etetésévé, ezért sok helyen elterjedt volt az alamizsna osztás. Volt mindenszentek kalácsa, kuldus kalács. Ezzel a tettel áttételesen jóllakatták a halottakat is. Nagynardán 1887-ben jegyezték fel, hogy akkor vezették be a sírok kivilágítását mindenszentek napján.

A mai Helloween mai arca a kultúrák olvasztótégelye. Kezdődött a kelta Samhain kultusszal, amivel az ókeresztények igyekeztek szakítani, ezért ezzel az elég zajos szokásrend ellenében kerül erre az időszakra a Mindenszentek. A szó a „halloween” egyébként mindenszenteket jelent. Közben hozzákapcsolódott egy ír mese a lámpás Jackról, ami lényegében egy egyetemes mesetípus a rászedett ördögről. Az ő eredeti répalámpásából lett a töklámpás, miután a brit emigránsok ezt az egész hagyományt elvitték Amerikába. Majd a XIX. században rárakódott egy kis boszorkányhit. Innen jönnek a mai boszi jelmezek. Majd pedig minderre rátelepedett az üzleti világ a rengeteg féle jelmezzel álarccal, maszkkal. A Vasi Múzerumfaluban egyébként már 1998-ban, a Márton napi nagyvásár keretében tartottak töklámpás faragást. Vannak adatok arról, hogy Vas megyében már a Hallloween előtt az 1930-as években is faragtak töklámpást és nem is a Mindenszentekhez kötődően. Ezzel riogatták a lányokat. Az ortodoxiában a mindenszentek tisztelete megmaradt az eredeti Pünkösd utáni időszakában.

Sokan úgy vélik a mai korra jellemző a halál tagadása, a halál eltakarása, a haláltól a halottól való eltávolodás. Ez már a koporsós temetéssel elkezdődött, a XIII. századtól. Bezárják a halottat. Ez mára odáig fajult, hogy a gyerekek ne menjenek a temetőbe, temetésre, mert rémálmaik lesznek. Aztán. ha fiatalként szembesülniük kell a halállal, akkor nem tudják kezelni a helyzetet. Valójában az összes hagyományunk szokásunk, ami a halott tisztelethez, halottkultuszhoz kapcsolódik a hagyományos közösségek oldaláról, annak mind az a lényege, hogy az itt maradók, hogyan tudjanak elválni a halottól. Mert akár bevalljuk akár nem, a közeli hozzátartozók elvesztése mindig egy nagy traumát okoz. Ezen kell tudni az élőknek továbblépni. A sírok feldíszítése, a gyertyagyújtás is ilyen eszköz, de régen sokkal több ilyen hagyomány volt. Például a siratók. Ma sokan kórházban szeretteiktől távol, egyedül halnak meg. Az ápolók el is függönyözik a haldoklót, hogy ne zavarja a többi beteget.

Horváth Sándor elmondta: – Az egyik legerősebb élményem, amikor a szomszédomat, egy idős férfiembert még teljesen a régi szokásoknak megfelelően temették el. Akkor még a rokonok temettek. A rokonok közé sorolódtak a szomszédok is. Hívtak tehát egy csomó férfiembert sírt ásni, halottat vinni, temetni. Így ennek én is részese voltam. Megástuk a sírt, közben ment a beszélgetés, felidéztük a bácsi életének érdekes eseményeit. Utána elkezdődött a temetési szertartás, mi hoztuk ki a koporsót, feltettük a szent Mihály lovára, vittük a sírhoz, leeresztettük kötéllel és hantoltuk el, amikor annak itt volt az ideje és mi helyeztük el a virágokat. Ez egy nagyon különleges emlékem.