újdonságok is voltak

2019.10.14. 11:30

Minden, ami japán a sportházban – A zentől a gésafrizuráig és az íjászatig

Már 11. alkalommal rendezték meg a japán napot, ezúttal az Agora – MSH-ban. Újdonságokból az idén sem volt hiány.

Lakosi Gabriella

Fotó: Unger Tamás

Szombaton 13 órától az Agora – Művelődési és Sportházban minden a távol-keleti kultúráról és szokásokról szólt. Az egészen este nyolc óráig tartó rendezvényen egymást érték a különleges programok, elő­adások.

Nagyon népszerű a rendezvény, minden alkalommal két-háromezer ember kíváncsi rá – tudtuk meg Schmitt Csilla szervezőtől, a Magyar–Japán Baráti Társaság egyesületi elnökétől. Az idén több újdonsággal is készültek, ilyen volt a japán dalok bemutatója vagy az Egérke menyegzője című japán meseelőadás. A legnépszerűbb programok persze maradtak, idén is rengeteg kézműves-foglalkozás közül választhattak a gyerekek. Ki lehetett próbálni a japán íjászatot, a gésafrizura-készítést, japán játékokat, továbbá az origami rejtelmeibe is betekinthettek a jelenlévők. A kézműves asztaloknál a pólófestést, a kagylódísz- és pörgettyűkészítést mutatták be.

 

A kardokat szemléltető stan­doknál nyüzsögtek a kicsik, Hubay Balázs is rendszeres vendég itt, az apukájával érkezett. Elmondta: mindig szívesen jár a japán napra, a fegyvereken kívül a legjobban a tombolát szereti. Az előadóteremben folyamatosan zajlottak az előadások: egyebek között a zenről, a japán üzleti etikettről, a japán írás rejtelmeiről, a különleges íjakról és a bonszainevelésről.

Volt kokhesi- és sushikészítő workshop, a japán gasztronómia a büfében is bemutatkozott. A japán streetfood különlegességei is terítéken voltak, például érdekes ízesítésű húsgolyókat lehetett kóstolni.

A japán hangulat egészen estig kitartott, az Ataru Taiko, a japándobszínház előadása zárta a tizenegyedik japán napot szombaton az Agora – MSH-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában