vénykötelessé válnak

2019.11.20. 07:00

Már csak receptre? – Egyes fájdalomcsillapítókra vonatkozik az új szabályozás

Jövő év május 1-jével vénykötelessé válnak egyes ibuprofén és dexibuprofén tartalmú fájdalomcsillapítók – közölte honlapján a gyógyszerhatóság – írja az MTI.

Lakosi Gabriella

A legnépszerűbb láz- és fájdalomcsillapítók továbbra is bárki számára elérhetők lesznek. A képen dr. Molnár Viktória szakgyógyszerész

Fotó: Unger Tamás

A döntés előzménye, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2014-ben indított vizsgálata arra a következtetésre jutott, hogy az ibuprofén magas napi összdózisa fokozott szív- és érrendszeri kockázattal jár, ami már orvosi kontrollt igényel – írja a hatóság.

Az ügyben megkerestük dr. Binó Györgynét, a Vas Megyei Gyógyszerész Kamara elnökét, aki elmondta: a vásárlók még nem érdeklődnek az új szabályozás iránt. Az átlagos családok semmit nem fognak majd érezni a változásból, a legnépszerűbb láz- és fájdalomcsillapítók továbbra is bárki számára elérhetők lesznek – még a legerősebb változatok is. A házi patikák tartalma tehát nem fog változni május elseje után sem.

A kevésbé ismert ritkán vásárolt gyógyszereket érinti a változás. Ezek amúgy is alig fogynak a patikában – tudtuk meg. Akit érdekel, hogy az általa preferált gyógyszert hogyan tudja a jövőben megvásárolni, a legegyszerűbb, ha ellenőrzi a dobozon a hatóanyag-tartalmat. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet közlése szerint a 600 és 800 milligramm ibuprofént és 300 milligramm dexibuprofént tartalmazó tablettákat érinti a változás.

A legnépszerűbb láz- és fájdalomcsillapítók továbbra is bárki számára elérhetők lesznek. A képen dr. Molnár Viktória szakgyógyszerész
Fotó: Unger Tamás

Viszonyítási alapként: a legkeresettebb fájdalomcsillapító márka legerősebb változatában is nagyjából ennek csak a fele van.

Dr. Binó Györgyné szerint nem „túlszabályozásról” van szó, ezek a gyógyszerek könnyen túladagolhatók, nem megfelelő használat mellett veszélyesek is lehetnek. Ennek elsősorban a figyelmetlenség lehet az oka. Sokan hozzászoktak a gyengébb fájdalomcsillapítókhoz, így erősebb társaikon sem veszik komolyan a figyelmeztetést: az ajánlottnál többet vesznek be, ezzel pedig könnyen túl lehet lépni a javasolt dózist. Májproblémák, szédülés, fejfájás, légzőszervi megbetegedések – ez csak néhány azokból a mellékhatásokból, amiket a nem megfelelő adagolás okozhat. Ha viszont csak receptre lehet majd kapni a tablettákat, könnyebb lesz az orvosi kontroll, a tájékoztatás is.

Az ibuprofén egyébként a nem szteroid gyulladáscsökkentők közé tartozik, és csaknem hatvan éve van forgalomban a világon. Számos gyógyszerformában (tabletta, szuszpenzió, krém) kapható önmagában vagy kombinációban. Magyarországon jelenleg szinte kizárólag vény nélkül érhető el. Alacsonyabb, 1200 milligrammnál kisebb napi dózisban széles körben használják heveny fájdalom, láz, meghűlés enyhítésére, magasabb dózisban reumás betegségek hosszú távú kezelésére ajánlják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában