mi sül ki belőle

2020.05.19. 07:51

Főzőshow Szombathelyen félmillióért?

„Havi 500 ezer forintot fizet a baloldali vezetésű szombathelyi városvezetés a korábbi jobboldali, majd a Fidesszel szembeforduló volt alpolgármesternek azért, hogy hetente négy alkalommal »cookingshowt«, látványfőzést tartson a helyi vásárcsarnokban” – írta meg a Pesti Srácok.

Vas Népe

Forrás: Shutterstock

Fotó: S_Photo

A szerződést közérdekű adatigénylés során dr. Szendrő-Németh Tamás kérte ki.

A civil bloggerre hivatkozva a Pesti Srácok úgy fogalmazott: „Bár a megbízási szerződés szerint Marton feladata az lenne, hogy a vasi helyi termékeket népszerűsítse – azon belül értelemszerűen a vásárcsarnokban kapható élelmiszereket, és azokból főzzön –, posztjai arról árulkodnak, hogy sok helyen vásárolt alapanyagokat, főleg olcsó multiknál, helyi jellegzetességek helyett pedig hol kínai, hol indiai ételeket főzőcskézik.”

Marton Zsolt megkeresésünkre elmondta: – Nem titokban végzem a munkámat, az elmúlt években is mindenki tudta, akit érdekelt, hogy éppen hol dolgozom. A vásárcsarnok egyike ezen helyeknek március 1-je óta, azóta állok szerződésben az intézménnyel, és végzem a munkámat.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában