A nemzetközi szabványoknak már nem felelnek meg

2020.06.05. 17:30

Új épület Szombathelyen a Barnahus szolgálatnak

Közép-Európában elsőként Szombathelyen honosították meg a Barnahus komplex szolgáltatást, a több mint húsz éve Izlandon elindított gyermekbarát igazságszolgáltatási modellt. A Barnahus Pilot Program 2016 óta sikeresen zajlik, azonban a szolgálat kinőtte jelenlegi helyét: a folytatáshoz a mintaintézményt, benne a Barnahus-vizsgálóambulanciával és az országban egyedüli oktatóközponttal méltó helyre kell költöztetni. Dr. Lazáryné Illés Mária igazságügyi pszichológus szakértő, a Barnahus-szolgálat szakmai vezetője sürgetőnek nevezte a feladatot.

Tóth Katalin

Gyermekbarát módon hallgatják meg a traumát elszenvedetteket

Fotó: VN/Barnahus Szombathely

Kívül és belül gyermekbarát épületben, az igazságszolgáltatás és a gyermekvédelem összekapcsolásával komplex szolgáltatást kínálnak a Barnahus-szolgálatok. Az áldozattá vált, szexuálisan zaklatott vagy bántalmazott gyerekeknek segítenek, akiket sokszor éppen azok bántottak, akik a legbelsőbb bizalmi körükből kerülnek ki.

A szakemberek speciális, a nemzetközi protokollnak megfelelő módszerrel, gyermekbarát módon hallgatják meg a traumát elszenvedett gyerekeket, akik a hosszas, gyötrő és ismétlődő kihallgatási procedúrák helyett így csak egyszer beszélnek az átélt traumatikus élményeikről. Magyarország eddigi egyetlen Barnahus-szolgálata a Vas Megyei Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthon ­(TEGYESZ) épületében kapott helyet. Budapesten, ezenkívül Miskolcon és Debrecenben is hamarosan nyílnak Barnahus-szolgálatok, valamint jó esély van a pécsi ház megnyitására.

Gyermekbarát módon hallgatják meg a traumát elszenvedetteket
Fotó: VN/Barnahus Szombathely

A Budapesten létesítendő épületnek már elkezdődött a belső kivitelezése. A Szabadság-hegyen átalakított régi villa épülete megfelel a szabványnak: a nemzetközi előírás szerint családi házas környezetben, egy hatalmas park közepén kapott helyet. Ennek megvalósítására törekszik a szombathelyi Barnahus-szolgálat is: kinőtték a TEGYESZ Vörösmarty utcai épületében lévő helyiségeket.

– A mintaintézmény továbbra is Szombathely marad, ám a meglévő infrastruktúra csak a pilot programban elegendő. Időközben országos vizsgálóhellyé alakultunk: Magyarország egész területéről érkeznek hozzánk gyerekek, és ez még sokáig így marad, mert az országos lefedettség eléréséhez évekre van szükség – hangsúlyozza dr. Lazáryné Illés Mária. – A vizsgálóambulanciát a 21. század követelményei szerint kell kialakítani, a jelenleg is működő oktatóközpontban pedig a leendő Barnahus-szolgálatok munkatársai – pszichológusok, szociális munkások, gyógypedagógusok és orvosok – kapják majd meg az elméleti és gyakorlati képzésüket úgy, hogy az itteni stáb monitorozza a munkájukat. Az oktatások Szombathelyen zajlanak, és nemcsak a Barnahus Pilot Programot végezzük Magyarországon, hanem Barnahus Nemzeti Tudásközpontként, képzőhelyként is működünk. Ezért is van nagy szükségünk egy új épületre. A mozgalom, amelynek Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó 2018-ban a jószolgálati nagykövete lett, időközben nemzetközivé vált: mintegy harminc európai országban van már, vagy elkezdték építeni a Barnahus-házat, illetve indították be ők is pilot programként a Barnahus komplex szolgáltatásokat.

A szombathelyi szolgálat is tagja a nemzetközi szervezetnek (European Barnahus Network), mely szigorú követelményeinek, feltételrendszerének kell nekünk is megfelelni.

2018. július 1-jével megjelent az új büntetőeljárási törvény, amely deklarálja, hogy a 12 év alatti gyermek áldozatokat, szemtanúkat különleges bánásmód illeti meg. Ezzel a magyar igazságszolgáltatás elismerte, hogy a gyermekek mindenek felett álló érdekét kell biztosítani a nyomozati és perszakaszban is. A gyermekvédelmi törvény 61. paragrafusa szerint a TEGYESZ-ek hozhatnak létre Barnahus-szolgálatokat: „A gyermekvédelmi szakszolgáltatás az elhanyagolt és bántalmazott, közülük is elsősorban a szexuálisan bántalmazott gyermekek vizsgálatát és terápiáját végző szolgáltatást, valamint az érintett gyermekek meghallgatását elősegítő szolgáltatást működtethet”. Az EMMI és ezen belül Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár eltökélt szándéka, hogy minden megyében legyen Barnahus-szolgálat, mert a 21. században az áldozattá és/vagy szemtanúvá vált gyerekeket megilleti a minden elemében gyermekbarát, komplex vizsgáló eljárás, amelyet az idéntől kormányhatározat ír elő.

Dr. Lazáryné Illés Mária
Fotó: VN

– Az elmúlt években szervezetek, magánemberek és Szombathely önkormányzata is segítette a munkánkat. Selmeczi Gabriella és dr. Hende Csaba országgyűlési képviselők, valamint dr. Takátsné dr. Tenki Mária önkormányzati képviselő az alapítástól kezdve elkötelezettek a Barnahus-szolgálatban zajló munka iránt. Az idén januártól központi költségvetési forrás is a rendelkezésünkre áll. Bízunk a további működés lehetőségében – mondja a Barnahus-szolgálat szakmai vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában