Barátság a tekézésből

2020.07.06. 07:00

Muraszombatba látogattak a vasi mozgáskorlátozottak

A Muravidéki és Prlekijai Mozgássérültek Egyesületének meghívására múlt hétfőn Muraszombatba látogatott a Mozgássérültek Vas Megyei Egyesületének néhány tagja.

Tersztyánszky Krisztina

Szép nap volt, lesz folytatás is

Fotó: VN/VMME

A muravidéki civil szervezet a szentgotthárdi szlovén főkonzulátus közvetítésével vette fel a kapcsolatot Vas és Zala megye hasonló céllal működő egyesületeivel. Mindketten elfogadták a meghívást a 7. egyesületek közti, nemzetközi íjászversenyre. Így, bár az ugyancsak meghívott horvátok ezúttal nem tudtak eljönni, mégis nemzetközi volt a sportnap.

Szép nap volt, lesz folytatás is
Fotó: VN/VMME

– Eddig még nem volt kapcsolatunk határon túli sorstársakkal – mondta el Oláh Jánosné, a Vas megyei egyesület elnöke. – Szívesen fogadtuk el az invitálást, amely úgy szólt, hogy akkor is várnak bennünket, ha a sportversenyeken nem akarunk részt venni. Akkor még azt gondoltuk, hogy versenyen nem indulunk, aztán úgy alakult, hogy az egyesületünk több tagja is remekelt: ha nem is íjászatban, de lengőtekében és dartsban. Egy nagyon szép nappal lettünk gazdagabbak. Stanko Novak egyesületi elnök és társai nagy szeretettel fogadták a magyar vendégeket. Gondoskodtak a tolmácsolásról, ráadásul két idősebb ember tudott is egy keveset a nyelvünkön, mert az iskolában még kellett magyarul tanulniuk. A Vas megyeiek megismerkedtek a teljesen akadálymentesített, lifttel, vendégszobákkal ellátott egyesületi székházzal. Különösen rácsodálkoztak a kertben, egy kis faházban két évvel ezelőtt kialakított kerekesszékes méhészetre, ahol néhány egyesületi tag nyolc kaptár gondozásával tölti hasznosan az idejét.

– Elindult egy kapcsolat, amit szeretnénk fenntartani és fejleszteni – húzta alá Oláh Jánosné.

– Sokat tanulhatunk egymás tapasztalataiból, szervezhetünk közös programokat.

Viszonzásként a szombathelyi egyesület már meg is hívta a muravidéki mozgássérülteket arra a szeptemberi programra és főzőversenyre, amit az Apáczai-ház udvarára terveznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában