unokája iskolájának kérte

2020.08.08. 20:00

Teljesült Ica néni bakancslistás álma – Már Flóra, a látássérült kislány is kerékpárra pattanhat

Látássérült unokája iskolájának kért egy tandem kerékpárt Ica néni a cégétől, ahol negyedévente egy-egy dolgozó bakancslistás kívánságát teljesítik.

Budai Dávid

Ica néni, Kasztner Zóra Gréta, Kopfensteiner Eszter HR-vezető, Kasztner Flóra Edina, Kiss Tibor ügyvezető igazgató, Varga Enikő asszisztens és Király Klaudia osztályfőnök a tandem biciklivel Fotó: Szendi Péter

Fotó: © Szendi Péter

Öt vadonatúj kerékpárt, köztük egy tandem biciklit kapott a Brenner János Általános Iskola és Gimnázium az Aptiv Services Hungary Kft.-től. A kerékpárokat tegnap délelőtt adták át az iskolában, ott voltunk, amikor a teherautó befutott a bringákkal, de ott volt Kárpáti Emilné, Ica néni, az Aptiv dolgozója és unokája, Kasztner Flóra, az iskola tanulója is. A mostani kerékpár­átadás ugyanis nem egy sima céges segítség volt, hanem ezzel Ica néni álma vált valóra, aki azonban nem magának kért. – Tavaly tavasszal jutott a tudomásunkra, hogy az egyik dolgozónk álma eljutni Velencébe. Úgy döntöttünk, teljesítjük kívánságát, sőt másokét is, ezért azt találtuk ki, hogy negyedévente egy-egy dolgozónk bakancslistás álmát valóra váltjuk – mondta Kiss Tibor, az Aptiv ügyvezető igazgatója.

Mint megtudtuk, ezeknek az álmoknak bele kell férniük a 300 ezer forintos keretbe, arról pedig, hogy kinek a bakancslistás vágya teljesül, a vezetőség tagjaiból alakult bizottság dönt. A velencei utazás mellett egy angliai meccsnézésről és egy a görög szigetekre történő repülős útról is döntés született már. A koronavírus-járvány miatt a szerencsés nyerteseknek egyelőre várniuk kell, Ica néni kívánsága azonban egyből teljesülhetett.

– Az én bakancslistás kívánságom az volt, hogy végre biciklizhessen a látássérült unokám is, ezért aztán én egy tandem biciklit kértem – mesélte Ica néni, aki szemmel láthatóan meghatódott, amikor megérkeztek a biciklik. Ráadásul, mint kiderült, Ica néni nem is kizárólag unokájának kérte a kerékpárt, hanem, gondolva a többi fogyatékkal élő gyermekre is, az az iskoláé lesz.

Ica néni, Kasztner Zóra Gréta, Kopfensteiner Eszter HR-vezető, Kasztner Flóra Edina, Kiss Tibor ügyvezető igazgató, Varga Enikő asszisztens és Király Klaudia osztályfőnök a tandem biciklivel Fotó: Szendi Péter

Azt pedig, hogy mégis hogyan lett az eredetileg kért egy bicikliből öt, Flóra osztályfőnökétől, Király Klaudiától tudtuk meg – Már régóta terveztem egy biciklitúrát az osztállyal, ehhez azonban kerékpárokra volt szükségünk, hiszen egyrészt a vidékről bejáró gyerekek nem tudják magukkal hozni a biciklijüket, másrészt semmiképpen sem szerettem volna Flóra nélkül útnak indulni, ezért szükségünk volt egy tandem biciklire is. Az osztályfőnök több pályázatot, kérvényt is írt támogatókat keresve, majd kiderült, hogy Ica néni bakancslistát kívánságát támogatja a cég. A legfontosabb kérdés tehát megoldódott, kapnak egy tandem biciklit, ám ekkor a cég képviselője azzal kereste meg, hogy ők akár két tandemet is tudnak küldeni. Az osztályfőnök azonban, a többi gyerekre gondolva, az egyik tandem helyett inkább két sima biciklit kért, amiből aztán végül négy lett. Ez tehát a rövid története az öt új kerékpárnak, az igazi kalandok viszont csak ezután kezdődnek majd. A nyár végéig Flóra az osztállyal kerékpártúrára indul, családjával pedig a Balatont kerülik majd meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában