A kőszegi nemezgyár – Van mit megtapintani, látszik, miből mi lesz

A Rőti völgyben alapított Multifelt Factory két szadai család, két barátnő vállalkozása, akik az ősi eredetű textil, a birkagyapjúból készült nemez megmentésére vállalkoztak. Ahogy bemutatkozójukban fogalmaznak: küldetésüknek érzik a gyapjúfilc népszerűsítését az évezredes technológia és a gyár értékeinek megőrzése mellett. Fodor Ilonával a valószerűtlenül ódon, egyes részeiben ugyanakkor meghökkentően friss gyárépület irodájában ülünk le. Szóba kerül kettejük szakmai múltja, az egymást keresztező sorsvonalak, a jelen és hosszú távra előremutató döntéseik is.

Ilona az Árpád-kori templomáról ismert kis borsodi faluban, Rakacaszenden született. Miskolcon járt a középiskolába, utána Szolnokra kereskedelmi főiskolára. A mesterképzést a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen (most Corvinus Egyetem) végezte: közgazdászként diplomázott, külgazdasági szakirányon. – Budapesten maradtam, energetikai területen, a MOL Nyrt.-nél helyezkedtem el, ott dolgoztam majdnem húsz évig közgazdászként. Régiós projektmenedzserként vállalatfelvásárlásokkal foglalkoztam, főleg külföldi olajvállalatok privatizációja során vezettem a tárgyalásokat, adtam ajánlatot és készítettem elő a szerződéseket.

1997-től a munkám kiegészült belső projektmenedzsmenttel. 2006-ban mentem először gyedre, akkor született az első gyermekem. Egy évig maradtam távol, 2010-ben, a második gyermek után két évig – meséli Ilona. A MOL-nál a délszláv országok tartoztak hozzá, rengeteget utazott külföldre, ráadásul Szadáról ingázott évekig. Mint mondja, egy idő után pihenésre volt szüksége a rengeteg munka miatt. – Fizetés nélküli szabadságot kértem. Teljesen nem szakadtam el a cégtől, egy projekten kezdtem dolgozni. Akkoriban még nem került a képbe a nemezgyár: később, a pihenés időszaka alatt történt a változás – mondja.

A gyerekei révén ismerkedett meg későbbi cégtársával, Hargitai Évával, aki egy családi nyaraláson mesélt neki a kőszegi nemezgyárról. Éva programtervező matematikusként egy szoftverfejlesztő konszern marketingmenedzseri feladatait látta el. A gyes alatt a webáruházában a gyár filceit értékesítette, és már korábban a gyár megvásárlásán gondolkodott, végül 2013-ban visszament dolgozni az előző pozíciójába. Két évvel később mesélt Ilonának a vásárlási ötletéről. A gondolatot nemsokára tett követte: egy magánszemélytől vásárolták meg az akkor is termelő gyárat 2016-ban.

Ilona nem tagadja, érzelmi döntést hoztak, beleszerettek az anyagba. Hittek a termékekben, azok piacképességében, a gyártásban és az értékteremtésben. Ezenkívül a természetességet és a fenntarthatóságot említi a nemezzel kapcsolatban. Azt például, hogy nem kell megölni az állatot, hogy a szőréhez hozzájussunk, másrészt, hogy a festésig semmilyen vegyszert nem használnak (kizárólag hő, víz és gőz felhasználásával készül a gyapjúfilc).

A festést szintetikus svájci festékekkel végzik, amelyek a legmagasabb minőségi tanúsítványnak felelnek meg. – Nyugat-Európában hatalmas reneszánsza van a gyapjúnak: részben a fenntarthatósága, részben jó tulajdonságai miatt: megköti a port, nem gyúlékony. Az elmúlt két évtizedben mégis sok helyről, például az autó- vagy a bútorgyártásból kiszorította a műszál, árban ugyanis nem tud vele versenyezni. Két nagy termékcsoportot gyártunk: ipari és dekorációs filceket. Az előbbit ipari termeléshez használják, például fémhajlításnál alátétként, szigetelésként. Amikor megvettük a gyárat, az értékesítés és termelés 40 százalékát adta az iparifilc-gyártás. Az azt követő egy-másfél évben jelentős piacvesztést könyvelhettünk el. Akkorra ért ide az olcsó import Indiából és Kínából. Ennek tudható be, hogy csökkent a termelésünk, kevesebb embert tudunk foglalkoztatni – magyarázza Ilona.

Új piaci szegmenst kellett keresniük: ez hozta a filc belsőépítészeti alkalmazásának felfuttatását. Nyugat-Európában falburkolatként használják az anyagot, ami esztétikai megjelenése mellett különleges akusztikai tulajdonságokkal is rendelkezik. Egy ideje már Magyarországon is szállítanak irodaházakba akusztikai paneleket gyapjúfilcből. Ehhez tervezőkkel kellett megismertetni a nemezt. Prémium termék az ilyen falburkolat – hangsúlyozza Ilona, hozzátéve, hogy az elmúlt egy-másfél év bebizonyította, hogy jó irányban gondolkodtak, mára komoly referenciáik vannak.

Tavaly például a formatervezési és design management díjak átadóján különdíjat nyert cégük, amiben nagy szerepe volt Évának: sok tervező és kézműves kapott szárnyra a környezetükben. Éva a kereskedelmi és marketing területet vitte, Ilona az operatív feladatokért és a gazdasági területért volt felelős, a termeléstervezés és a termelés felügyelete is hozzá tartozott. Több mint húsz évig végzett és mostani feladatköre között úgy fogalmazza meg a különbséget: míg a MOL-nál mindig koncepcióban kellett gondolkodnia, átlátni egy projektet az elejétől a végéig elméleti síkon, itt a „projekt” kezdetén beérkezik az alapanyag, a végén elkészül a termék. Van mit megtapintani, látszik, hogy miből mi lesz, tetten érhető az értékteremtés. Hatalmas és nagyon régi gépekkel, több csarnokban termelnek. A nagy gyárakhoz képest előnyük, hogy míg azok nagy volumenben standard termékeket gyártanak, sorozatgyártással foglalkoznak, ők egyedi színre festett termékeket árulnak, sőt, egyedi mintázatú nemezt készítenek.

Rendszeresen szerveznek workshopokat, teret engedni a művészi kreativitásnak, a természetes gyapjúfilc minél szélesebb körű alkalmazásának. Elkezdték kialakítani a bemutatótermet, gondolkodtak a szakképzés beindításában – ezzel hiányt pótolnának Magyarországon –, rengeteg tervük, ötletük volt Évával közösen, akivel ténylegesen a társát veszítette el Ilona, a gyár volt a közös gyermekük. – Nincs más választásom, mint menni előre. Éva sem akarná másként, szívügye volt a gyár. Még nem telt el annyi idő, hogy kialakuljon a végső irány, de várható a változás.