2020.10.22. 07:00
Megszépült a királyvölgyi gesztenyefát bemutató emlékhely
Megújult a királyvölgyi Óriás Gesztenyefa Emlékhely. Az interaktív élményparkban információs táblák ismertetnek meg a Kőszegi-hegység élővilágával, az audiovizuális berendezés segítségével pedig verset, mesét hallhatunk a sokat látó fáról.
Schlögl Soma az édesapjával, Schlögl Krisztiánnal, a GesztenyeKék Természetbarát Egyesület tagjával. A kép előterében az audiovizuális tábla Fotó: Szendi Péter
Kőszegen, a Királyvölgyben magasodott a legenda szerint több mint 600 évig az ország legmagasabb kort megélt és egyik legnagyobb – tíz méter kerületű – szelídgesztenyéje. A negyven éve kivágott fa törzsének ép cikkelyeiből kört raktak ki a helyszínen, az öreg gesztenye történetét régóta tábla őrzi.
Az idén megújult a famatuzsálem környezete. Pályázati és saját forrást is felhasználva újította fel és fejlesztette tovább az emlékhelyet az idén tízéves GesztenyeKék Természetbarát Egyesület. Gudricza István fafaragó mester míves fakeretet készített a fát megörökítő fényképhez, Németh János festőművész-rajztanár újította fel a szelídgesztenye virágát, termését bemutató táblácskát. Az emlékhelyhez vezető lépcsősort és korlátot is rendbe hozták, ismeretterjesztő táblák készültek, új padokat helyeztek el a régiek mellé, kavicsos parkolót alakítottak ki és növényeket ültettek.
Díjazta az egyesület a gesztenyefa tiszteletére meghirdetett vers- és mesemondó pályázat nyerteseit is. És mintha a vén fa mesélne: egy audiovizuális tábla segítségével az arra járók a legsikerültebb alkotásokat meg is hallgathatják. Básthy Béla polgármester először a lelkes lokálpatriótákat üdvözölte, akik tegnap az emlékhelynél összegyűltek. – A fa megtart, óv, éltet és erőt ad a holnaphoz.
Különösen igaz ez a gesztenyére – mondta. Utalt arra is: az emlékhely úgy tudott megújulni, hogy emlékeztet a régire, őrzi azt, ugyanakkor előre is mutat.
Tóthárpád Ferenc
A kőszegi gesztenyefa ó-memoárja
Agg koromat réges-rég már én se tudom, s bár
csonkomon ott ül a múlt, nem szomorít ez a kín.
Azt is mondják, nyolc évszázad volt, amit éltem,
s törzsem rajzolatán őrzöm a múltatokat.
Az már biztos, hogy sok az évem, és koronámat
sem kímélte meg; ám újkori vándorokat,
földre lerogyva, de most is büszkén hívok e völgybe.
Sok van, mit láttam, s van, ami elszomorít.
Még csenevészként éltem: Mátyás zászlai lengtek,
büszke hadakkal jött, s vette be Kőszeget is.
Láttam, ahogy körülöttem kórban is éled a szőlő,
híres lett ez a bor, forrt a királyi nedű.
Féltem, ahogy a vad oszmán körbekeríti a várost,
s hogy veri fel sátrát ott, ama domb tetején.
Tudtam mindent, mit cselekednek a kőszegi népek,
és hogy a városban búsul az Imre-harang.
Éreztem, hogy a fegyver bűzlik, s ég Európa,
s megszületett a világ szégyene, bús Trianon!
Itt markoltam görcs-gyökerekkel a szent anyaföldet…
Új stigmám’ új kor csillaga rótta belém.
Tudjátok, hogy a gesztenyefának szúr a gyümölcse,
mégis, hogyha szelíd, édes a szájban az íz.
Voltak olyan gyönyörű napok, mint amikor megöleltek,
s bimbót sarjasztott víg gyerekek mosolya.
Jártak nálam dámák és a szegények is jöttek.
Árnyamon enyhült mind, mind, aki nem habozott
lombom alatt leheverni, hogy élvezhesse a percet.
Vándor-szívnek e hely: enyhet adó menedék.