Megszépült a királyvölgyi gesztenyefát bemutató emlékhely

Kőszegen, a Királyvölgyben magasodott a legenda szerint több mint 600 évig az ország legmagasabb kort megélt és egyik legnagyobb – tíz méter kerületű – szelídgesztenyéje. A negyven éve kivágott fa törzsének ép cikkelyeiből kört raktak ki a helyszínen, az öreg gesztenye történetét régóta tábla őrzi.

Az idén megújult a famatuzsálem környezete. Pályázati és saját forrást is felhasználva újította fel és fejlesztette tovább az emlékhelyet az idén tízéves GesztenyeKék Természetbarát Egyesület. Gudricza István fafaragó mester míves fakeretet készített a fát megörökítő fényképhez, Németh János festőművész-rajztanár újította fel a szelídgesztenye virágát, termését bemutató táblácskát. Az emlékhelyhez vezető lépcsősort és korlátot is rendbe hozták, ismeretterjesztő táblák készültek, új padokat helyeztek el a régiek mellé, kavicsos parkolót alakítottak ki és növényeket ültettek.

Díjazta az egyesület a gesztenyefa tiszteletére meghirdetett vers- és mesemondó pályázat nyerteseit is. És mintha a vén fa mesélne: egy audiovizuális tábla segítségével az arra járók a legsikerültebb alkotásokat meg is hallgathatják. Básthy Béla polgármester először a lelkes lokálpatriótákat üdvözölte, akik tegnap az emlékhelynél összegyűltek. – A fa megtart, óv, éltet és erőt ad a holnaphoz.

Különösen igaz ez a gesztenyére – mondta. Utalt arra is: az emlékhely úgy tudott megújulni, hogy emlékeztet a régire, őrzi azt, ugyanakkor előre is mutat.

Tóthárpád Ferenc

A kőszegi gesztenyefa ó-memoárja

Agg koromat réges-rég már én se tudom, s bár

csonkomon ott ül a múlt, nem szomorít ez a kín.

Azt is mondják, nyolc évszázad volt, amit éltem,

s törzsem rajzolatán őrzöm a múltatokat.

Az már biztos, hogy sok az évem, és koronámat

sem kímélte meg; ám újkori vándorokat,

földre lerogyva, de most is büszkén hívok e völgybe.

Sok van, mit láttam, s van, ami elszomorít.

Még csenevészként éltem: Mátyás zászlai lengtek,

büszke hadakkal jött, s vette be Kőszeget is.

Láttam, ahogy körülöttem kórban is éled a szőlő,

híres lett ez a bor, forrt a királyi nedű.

Féltem, ahogy a vad oszmán körbekeríti a várost,

s hogy veri fel sátrát ott, ama domb tetején.

Tudtam mindent, mit cselekednek a kőszegi népek,

és hogy a városban búsul az Imre-harang.

Éreztem, hogy a fegyver bűzlik, s ég Európa,

s megszületett a világ szégyene, bús Trianon!

Itt markoltam görcs-gyökerekkel a szent anyaföldet…

Új stigmám’ új kor csillaga rótta belém.

Tudjátok, hogy a gesztenyefának szúr a gyümölcse,

mégis, hogyha szelíd, édes a szájban az íz.

Voltak olyan gyönyörű napok, mint amikor megöleltek,

s bimbót sarjasztott víg gyerekek mosolya.

Jártak nálam dámák és a szegények is jöttek.

Árnyamon enyhült mind, mind, aki nem habozott

lombom alatt leheverni, hogy élvezhesse a percet.

Vándor-szívnek e hely: enyhet adó menedék.