Átadás

2020.11.24. 11:30

A legkisebb falu is számít – A kormányzati programban újították fel a halastói kultúrházat

Átadták szűk körben a Magyar falu program révén megújult halastói közösségi házat.

Merklin Tímea

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Németh Lászlóné polgármester az átadáson

Fotó: Szendi Péter

– Kölcsönvehetnék a nagy élelmiszerlánc jelmondatát, hogy „a legkisebb is számít”, mert a Magyar falu programban nagyságtól függetlenül, az ötezer fő alatti települések támogatásban részesülnek – mondta V. Németh Zsolt miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője az átadáson. – Két pályázatot is elnyert az elmúlt időszakban Halastó. Nagyon dicséretes az a módszeres munka, amivel megújították a művelődési házukat, először belülről, most kívülről: lecserélték a héjazatot, hőszigetelték az épületet, látványos változást értek el.

V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Németh Lászlóné polgármester az átadáson
Fotó: Szendi Péter

Az országgyűlési képviselő hozzátette: reméli, a napokban megérkezik a közterület-karbantartó eszközök teljes köre is, amelyekből már néhány megjött; így sikerül olyan vonzó településképet felmutatni, amely nemcsak az itteni fiatalokat ösztönzi maradásra, hanem a Magyar falu program a kormány családtámogatási programjának segítségével akár másokat is idevonz.

Németh Lászlóné polgármester elmondta: azért látták fontosnak kihasználni a Magyar falu program adta lehetőséget, mert sok eseményt szerveznek minden évben: az idősek napjától a farsangon, a húsvétváráson, a szüreti felvonuláson át az adventi, karácsonyi készülődésig. Közművelődési csoportok ugyan nincsenek, nagyon kevesen lakják, elöregedett a falu, de a lakosság kétharmada olyan, aki szeret részt venni a közösségi programokon, nagy az összetartás. A kultúrházban színpad is van, bábjátékokat, cirkuszi előadásokat, népdalos műsorokat is fogadnak.

Ha vége lesz a járványnak, újra kell szervezni mindent, de a polgármester asszony szerint van erő a halastói közösségben, már nagyon várják az emberek, hogy ismét összejöhessenek, hiányzik nekik a közösségi élet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában