önkéntes a kórházban

2020.12.23. 20:33

Ezer adag halászlét ajánlott fel dr. Hende Csaba

Kedden főzték és csomagolták, tegnap a Markusovszky- kórház dolgozói között osztották ki dr. Hende Csaba parlamenti alelnök és országgyűlési képviselő felajánlását: ezer adag halászlét és desszertet.

Vas Népe

Hende Csaba , karácsonyi adomány a korházbetegeinek, 20201223, ut, Stzombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Fotó: Unger Tamás

Műanyag kosarakba porciózva az étteremben várta az étel a kórházi osztályok képviselőit, így került a halászlé – alapanyaga a Halker Kft. felajánlása –, és mellé a kókuszos- rumos golyó az egyes osztályokra. Jutott a 11-es Huszár úti részlegre és vidéki telephelyekre is. A kardiológiai és belgyógyászati osztályról Horváth Tímeának is átadta a csomagokat Hende Csaba. Huszonhárom dolgozójuknak vitt ebédet az osztályvezető ápoló, aki elmondta: nagy meglepetés lesz mindenkinek a kétfogásos menü, amelyet a lehetőségekhez képest karácsonyi hangulatban, a társalgóban fogyasztanak majd el.

Az akció szervezettségét dicsérte Hende Csaba, akit „kebelbelinek” – az egészségügyben ez a kollégára utal – szólított köszöntőjében dr. Kecskés Lászlóné diplomás műtősnő, a Központi Sterilizáló vezetője. Nem véletlenül: november 13. óta a képviselő szabadidejében péntekenként önkéntes segítőként teljesít szolgálatot az onkológián. Mint megtudtuk, a munkájával kiváltanak egy szakápolót, aki így a betegekkel tud foglalkozni, a megnövekedett feladatokban még inkább helyt tud állni. Önkéntes tevékenysége tulajdonképpen pretriázs, a betegek előszűrésében segít.

– Rendkívül jók a tapasztalataim. Szervezetten, szakszerűen, kapkodás nélkül, professzionálisan zajlik a munka a Markusovszky-kórházban. Sok kitűnő embert ismertem meg, és boldog vagyok, hogy segíthetek – mondta Hende Csaba. Munkájáról annyit mondott még: a vonatkozó rendelet értelmében kiszűrik a Covid-pozitív betegeket az onkológiai szakrendelésen. Ha észlelik, hogy tüneteik vannak, például hőemelkedésük, akkor egy másik betegútra irányítják őket, a háziorvosokon és a mentőszolgálaton keresztül kapják meg a szükséges ellátást, és jutnak vissza, ha szükséges, a kórházba. Mint mondta, ezzel a rendszert védik, hogy működőképes maradjon. – A rendszer állja a nyomást, sőt, vannak benne tartalékok. Senki nem marad ellátás nélkül. Reméljük, hogy a járvány későbbi lefutása csökkenteni fogja ezt a nyomást – hangsúlyozta.

Kiemelt képünkön: Horváth Tímeának adja át a csomagokat dr. Hende Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában