Iskolaépületek újulnak meg

2020.12.04. 20:00

Vas megyében nyolc oktatási intézmény nyert a Magyar falu programban

A Magyar falu program ez évi utolsó pályázataival Vas megyében a tankerületeken keresztül hét iskola nyert támogatást épületfelújításra, egy pedig tornaterem-építésre.

Tersztyánszky Krisztina

Fotó: Ohr Tibor

Erre az évre lezárultak a Magyar falu program pályázatai. A 22 felhívás keretében több mint 130 milliárd forintot osztott ki a kormány az ötezer lélekszám alatti településeken az életminőséget javító fejlesztésekre. Legutóbb az iskolaépületek felújítása és az iskolai tornatermek, tornaszobák fejlesztése tematikában hirdettek eredményt. Vas megyében nyolc településen válhat korszerűbbé az oktatási intézmény, javítva ezzel a minőségi oktatónevelő munka feltételeit és a fiatal családok helyben maradásának esélyét. Ebben a kategóriában az 1. számú választókörzetben nem volt pályázó.

Észak-Vas megyének három oktatási intézményét érinti új fejlesztés, összesen 120 millió forint értékben – jelentette be Ágh Péter országgyűlési képviselő.

– Az elmúlt években folyamatos célunk volt, hogy a rendelkezésre álló források mértéke alapján fejleszthessük az iskolákat a felnövekvő nemzedékek érdekében – mondta Ágh Péter. – Így komoly munkálatok zajlottak a megyében Kőszegen a Jurisich-gimnáziumban, Celldömölkön a Berzsenyi-gimnáziumban, Sárváron a Nádasdy-iskolában. Kisebb települések érdekében is sikerült forrásokat szerezni, melynek révén komoly tervek valósulhatnak meg például Rábapatyon.

A sor most a kormány Magyar falu programja révén folytatódhat, hiszen az idén már az iskolák érdekében is lehetett pályázatot beadni.

A Rozmán László vezette Sárvári Tankerületi Központ együttműködésünkkel sikerrel tudta ezt megtenni három Észak-Vas megyei oktatási helyszínért. Iskolaépület felújítására Horvátzsidány 49 799 999, Sze­leste pedig 29 885 890 forintot pályázott meg sikeresen.

Iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztése kiírásra Kenyeri kapcsán adtak be 42 636 477 forintos kérelmet, melyet meg is kaptak. A három települést érintő kivitelezések hazai forrásból valósulhatnak meg, ahogy a Magyar falu program minden eleme, hiszen a kormány ezekkel a forrásokkal is rá akar mutatni, hogy milyen fontosnak tartja a kistelepülési életfeltételek javítását. Ezzel Horvátzsidányban, Szelestén és Kenyeriben is évtizedek óta dédelgetett álmok válhatnak valóra az iskolások érdekében.

A 3-as számú választókörzetben öt oktatási intézmény részesül az iskolaépületek felújítására fordítható kormányzati forrásból. A pályázó és a kedvezményezett az iskolákat fenntartó Sárvári, illetve Szombathelyi Tankerületi Központ. A felújításra a Gersekaráti Általános Iskolánál 27 millió 857 ezer forintot, a gérceinél 49 millió 600 ezer forintot, a püspökmolnári Prinz Gyula Általános Iskolánál csaknem 29 millió forintot, a Vasvári Általános Iskolánál és a vasszécsenyi Ambrózy-Migazzi István Általános Iskolánál csaknem 50 millió forintot költhetnek az épület felújítására. Iskolai tornaszobára, tornateremre ebben a választókerületben egyetlen intézmény sem kért támogatást.

V. Németh Zsolt ország­gyűlési képviselő a közelmúltban kihirdetett eredmények kapcsán elmondta: – Örvendetes, hogy a választókörzetem valamennyi pályázó iskolája, illetve az illetékes tankerület támogatást kapott, hiszen az iskolák korszerűsítése, a tanítási-tanulási körülmények javítása erősíti a vidék megtartóképességét. Évek vagy inkább évtizedek óta húzódó beruházások oldódnak meg. Így például a vasvári általános iskola 32 éves, jellegzetes épületén a régi faablakok helyébe most energiatakarékos, korszerű nyílászárók kerülnek.

Püspökmolnáriban a két régi kazánt modern, energiatakarékos kondenzációs gázkazánra cserélik, és a fűtési rendszert is korszerűsítik. Gersekaráton az iskolaépület és a tornacsarnok teljes világításának korszerűsítését végzik el, melynek során az elavult, energiafaló világítást cserélik le korszerű, ledes világítótestekre és energiatakarékos rendszerre. Gércén egy hatvanéves épületrész eredeti tetőszerkezetének teljes felújítása, cseréje történik meg.

Vasszécsenyben minőségi változást jelent majd, hogy az Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola két épületrésze közé egy nyolcvan négyzetméteres, összekötő nyaktagot építenek be. Ez lehetővé teszi az átjáráson túl egy aula, egy galériás tárgyalóhelyiség és plusz tanári szoba kialakítását is.

A támogatott pályázatok megvalósítására az eredeti határidőhöz képest a nyertesek a vírushelyzet miatt további 180 napot kaptak.

Kiemelt képünkön: Svedics Tibor kenyeri polgármester és Ágh Péter az egykori alsó iskolánál, amiből tornaterem lesz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában