látványos a változás

2021.01.29. 13:00

Összefogással szépül a közösségi ház Kőszegszerdahelyen

Két éve márciusban könyvtárat rendeztek be az Alkotmány utcai közösségi házban, előtte és azóta is bővítik a házat a szerdahelyiek. Kívül és belül is látványos a változás, a munkák az elmúlt évben – a vírushelyzetben – nagy lendületet vettek.

Tóth Kata

– Én még ide jártam iskolába. Az épületnek ebben a részében volt a tanterem, mögötte istálló és faház. Egybenyitottuk a helyiségeket, lépésről lépésre haladtunk, úgy alakult a most látható eredmény – mutat körbe a majdnem 300 négyzetméternyi területen Takács Péter polgármester. A könyvtárat rendezték be először a régi szolgálati lakásban, ahol korábban egy tanár házaspár lakott.

Tavaly kezdték felújítani a közösségi teret a színpadi résszel: új a szalagparketta, a festés, a lépcsők, a nyílászárók, a központi hangosítás, és kiállítótérnek is alkalmas lesz a terem – mögötte öltöző- és tárolóhelyiséget alakítottak ki. Az udvaron 80 négyzetméteres, lemezzel borított nyitott színnel folytatódik az épületek sora. Ők sátornak nevezik – a szerkezetét már korábban felállították, most masszív új padokat készítenek a sörpadok helyett, később térkövezést terveznek. A kazánházban vadonatúj kazánból kapják a meleget a helyiségek, ezenkívül több női és férfimosdót is kialakítottak.

– Az önkormányzat vásárolta meg az anyagokat. A fűtés-, a víz- és a villanyszerelésért fizettünk, a többi munkát közösségi összefogással végeztük el: falubeli bádogos, kőműves, asztalos, festő és ács is dolgozott, 10-12 emberre mindig számíthattunk. Eddig 9 millió forintot költöttünk a felújításra, ebben benne van a szakmunka díja. Az évek alatt mindig tartalékoltunk, így tudtunk most komolyabb összeget szánni közösségi célra – mondja Takács Péter.

A házat az egész falu használja: nőnap, férfinap, falunap, húsvéti előkészületek, ősszel a Szikranap, az adventi készülődés, a szilveszter napi forraltborozás – csak néhány az állandó programok közül, amelyek mind a közösséget összekovácsoló rendezvények. A termeket persze más célra is kibérelhetik a falubeliek.

A polgármester nem tudja még, ki lesz az első fellépő a színpadon, de abban biztos, hogy amint lehet, átadják a kőszegszerdahelyieknek a meg­újult közösségi házat.

Kiemelt képünkön: Takács Péter polgármester az épület előtt

Ezek is érdekelhetik