bejelentették, hogy mi minden nem készül el az idén

2021.02.19. 15:39

Hány politikus kell ahhoz, hogy bejelentsenek egy egymilliós járdafelújítást? Mutatjuk!

Két alpolgármester és egy bizottsági elnök gyűlt össze péntek délelőtt a Hétszínvirág óvoda előtt, hogy bejelentse: a város öt pontján összesen mintegy egymillió forint értékben betonalapos járdák épülnek.

VN

Járdafelújítás, 20210219, ut, Szombathely, Vas Népe / Unger Tamás

Forrás: VN

Fotó: Unger Tamás

Több mint tíz nappal ezelőtt kapott először meghívót szerkesztőségünk a szombathelyi járdafelújítások témájában. Végül az időjárás közbeszólt, pénteken pótolták az eseményt – immáron gyönyörű napsütésben, tavaszias hőmérsékletben. A munka azonban gőzerővel folyt az elmúlt két hétben a Bem buszfordulóban, a végéhez közeledik a betonalapos járda felújítása. Ezen kívül még négy helyen: a Tamási Áron, a Holdsugár és a Vénusz utcában, valamint a Külső-pozsonyi úton terveznek hasonló beruházást. Ezt Horváth Soma alpolgármester, a 4. számú választókörzet képviselője, dr. Czeglédy Csaba, az 5. sz. választókörzet képviselője és dr. László Győző alpolgármester, az 5. számú választókörzet korábbi képviselője közösen jelentette be a helyszínen. Mint elhangzott, azért gyűltek össze mindnyájan e jeles alkalomból, mert a Derkovitson nincsenek igazi határok, ahogy eddig, a jövőben is közösen, egymásért dolgoznak majd. Mindezek után jól bejelentették, hogy miket nem lehet majd bejelenteni, mi minden nem készül el, épül meg az idén.

Csak emlékeztetőül írjuk: 2019 júliusában még a háttérből figyelték, amint egy általuk felkért ott lakó felavatja a Szűrcsapó utcai friss járdaszakaszt, mondván az az adófizetők pénzéből épült, ők csak a dolgukat végezték. Úgy tűnik, halványodnak a kampány hevében tett ígéretek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában